A Continental makói üzeme az idén 37 saját és 53 kölcsönzött munkásától vált meg eddig, azonban további leépítéseket is tervez, így az év végéig további 140 munkavállalóval bonthat szerződést a bérelt foglalkoztatottak közül – tudta meg a Délmagyar.

Fotó: Continental

A döntésről a gyár 200 napja kinevezett igazgatója, Szűrszabó Levente beszélt, aki szerint a globális félvezetőhiány és az elektromos autók térnyerése áll a háttérben. A vezető cáfolta, hogy az eddig elküldött saját dolgozók a sztrájk miatt vesztették el állásukat, továbbá közölte, hogy a közel 1600 főt foglalkoztató üzemben novemberben várható új kollektív szerződés, melyet szeretnének az új munka törvénykönyvéhez igazítani, tehát rugalmasabbá tenni.

Az eseményekre Lázár János, a térség országgyűlési képviselője Facebook-posztban reagált, mely jövőre további 300 munkahely megszűnését valószínűsíti, és az állami támogatások felfüggesztését, a korábban folyósítottak kivizsgálását és az elbocsátott dolgozók állami támogatását követelte.