A következő hónapokban várható jövedelemkiáramlás ellentételezni tudja a feldolgozóipari problémákat, emiatt a növekedési kilátásaink sem romlottak – mondta a VG-nek Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, miután az elmúlt hetekben egyre több olyan lesújtó adat látott napvilágot a feldolgozóipari termelésről, amely a kilábalás törékenységére hívja fel a figyelmet. 

Az ipar gyengélkedése miatt az ügyvezető német kormány visszavágta idei növekedési előrejelzését, a várt 3,6 százalék helyett 2,5 százalékkal bővülhet 2021-ben Németország bruttó hazai összterméke (GDP). A szakértő megerősítette, hogy az ellátási láncok zavarai miatt a növekedési kilátások ma rosszabbak, mint egy-két hónappal korábban voltak. 

A német gazdaság gondjai ugyan minket sem hagynak érintetlenül, az autógyártás például mintegy 50 százalékkal esett vissza Magyarországon augusztusban, a kormány azonban jelentős fiskális élénkítést hajt végre, ami várhatóan képes ellensúlyozni ezeket a hatásokat 

– mutatott rá Török Zoltán.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szintén azt emelte ki a VG-nek, hogy a novemberi kifizetése után jövőre mintegy ezermilliárd forint értékű jövedelemtranszferre számíthat a hazai lakosság, ami a gazdasági növekedést számottevően támogatja, ezért a bővülése a várakozások szerint alakulhat. 

A szakember emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországot a német gazdaság mostani problémái kevésbé érinthetik, 2018 óta ugyanis elvált egymástól a két ország ipari termelése. Ráadásul a nehézségek elsősorban a járműgyártásra koncentrálódnak, a feldolgozóipari alágak döntő többségében, 13-ból tízben növekedés van

– mutatott rá a Takarékbank szakértője. 

Példaként említette a villamosgép- és az akkumulátorgyártás mellett a vegyipart, amely gyakorlatilag berobbant az elmúlt időszakban. Az elemző úgy számol, ha augusztusban nem szenvedett volna ekkora kiesést a járműgyártás, akkor az ipari termelés 10 százalékkal lehetett volna magasabb.

Szintén érdemben támogatja a növekedést, hogy a harmadik negyedévben a szolgáltató szektorban hatalmas felpattanás történt. Suppan Gergely emlékeztetett, hogy tavaly szeptemberben már határzár volt, az idén ilyesmi nem történt, ehelyett számos világeseményt tartottak, mint az eucharisztikus kongresszus vagy a vadászati világkiállítás, ezek mind vonzották a külföldieket hazánkba, így sokkal több volt most a külföldi turista, mint 2020-ban. 

Az elemzők arra is rámutattak, hogy rengeteg új kapacitás épül ki, főleg az akkumulátorgyártás területén, ahol nincs szükség csipekre, a hazai ipar függetleníteni tudja magát a mostani a problémáktól. Mindez azért is fontos, mert az ellátási zavarok még jó ideig velünk maradhatnak.

Fotó: VG

A Takarékbanknál mindenesetre úgy látják, hogy a körülmények ellenére a harmadik negyedévben 8 százalékkal bővülhet a gazdaság, és az egész éves növekedés is szintén e körül alakulhat. A Raiffeisen Bank sem rontott idei előrejelzésén, a 2021-es 7 százalék után jövőre 5,5 százalékos GDP-bővülésre számít. 

Suppan Gergely szerint az említett jövedelmi transzferek miatt 2022-ban is kitarthat a gazdaság lendülete, és a jövő évi növekedés 7 százalék körül alakulhat.