A globális járvány, a terrorizmus kockázata és a klímaváltozás még csak említés szintjén sem szerepelt a KPMG 2010-ben készített globális építőipari felmérésének válaszai között mint lehetséges kockázat. A KPMG 2021 Global Construction Survey tanulmányából az derült ki, hogy az építőipari cégeknek globálisan csak a 36 százaléka volt felkészült valamilyen formában a járványra, és 62 százalék vallotta azt, hogy felkészülve ugyan nem volt, de gyorsan tudott reagálni a kialakult helyzetre. 

A kutatás válaszadóinak 37 százaléka mondta azt, hogy a projektjeinek több mint a 20 százalékát át kellett ütemezni a járvány miatt.

Kelemen Csaba, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. igazgatósági elnöke a felmérés bemutatásának rendezvényén elmondta, a vállalatcsoport öt éve felállított egy digitalizációs stratégiát, így konkrétan a járványra nem voltak felkészülve, de olyan digitalizációs szinten álltak a pandémia megérkeztekor, hogy minden biztosított volt a zökkenőmentes átálláshoz. A vállalat vezetőjének elmondása szerint a járvány miatt talán egy projektjüket kellett halasztani. 

Fotó: KALLUS GYÖRGY / VG

Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy 2018 óta folyamatosan dolgoznak válságstratégián, listázzák a potenciális veszélyeket az árfolyamkockázattól a globális ellátási lánc megakadásáig, a járvány lehetősége viszont eddig nem volt benne. Tehát készen álltak arra, hogy meg kell küzdeni egy váratlan globális bajjal. Arra azonban nagyon nehéz felkészülni, hogy valaminek az ára a többszörösére ugrik. A szakember elmondása szerint egy nagy projekt átfutási ideje körülbelül 3 év, amely során sok váratlan tényező léphet fel, amelyeknek árfelhajtó hatása van. Például a lakossági beruházások olyan nagy számban indultak meg, hogy sok építőanyagot és szakembert felszívott a piacról, ami a vállalatok oldalán hiányként jelent meg.

Tóth Attila, a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. elnöke arra tért ki, hogy 2017-ben készítettek egy tanulmányt arról, milyen építések várhatók a következő öt évben, és az eredmény azt mutatta, hogy 

3300-3600 milliárdos építési képességgel szemben 5300 milliárdot vár el a piac, a megrendelői oldal. A szakember szerint, mivel egy cég és egy ágazat sem tud ilyen mértékben nőni, állandósultak a csúszások, és a túlnyomás miatt borítékolható a folyamatos árnyomás is.

Tatár Tibor, a Futureal Development Holding vezérigazgatója azt emelte ki, továbbra is a bizonytalanság a legnagyobb nehézség, azt viszont teljesen biztos, hogy a projektköltségek folyamatosan növekedni fognak. Ebben szerepet játszik, hogy a jó telkek fogynak Budapesten, hatalmas irántuk a kereslet, és a környezetvédelmi intézkedéseknek további költségnövelő hatása lesz. 

Az ágazati szakemberek szerint 

az építőipari cégeknek csak a felső 20 százaléka képes finanszírozni az új technológiák bevezetését, és katasztrófa, hogy a beszállítói körnek mennyire nincs fejlesztési kapacitása. 

Úgy látják, hogy a home office ugyan nem hagyja érintetlenül az irodapiacot, a pontos hatását még nem lehet felmérni, mert még a legnagyobb vállalatok sem tudják pontosan, hogyan és hol szeretnék szervezni a munkát. Azt viszont látni kell, hogy a home office-szal, vagyis az otthon kényelmével kell versenyezniük az irodáknak.