Bár az elemzők előzetesen jól látták, hogy novemberben csúcsra érhet az infláció Magyarországon, annak valós mértékére csak kevesen számítottak, a tényleges adat ugyanis még a VG borús elemzői prognózisánál is rosszabb lett. 

Lapunk konszenzusán ugyanis 7,2 százalékos fogyasztói áremelkedést vártak az elemzők összesítve novemberre,

de a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggeli első becslése szerint még ennél is nagyobb ütemben drágultak a termékek és szolgáltatások: 7,4 százalékos volt az infláció az év utolsó előtti hónapjában.

Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.

Fotó: Kallus György / VG

Az élelmiszerek ára 6,0, ezen belül az étolajé 26,9, a liszté 20,2, a margariné 19,5, a kenyéré 12,1, a péksüteményeké 11,3, a munkahelyi étkezésé 10,5, a baromfihúsé 9,0, az éttermi étkezésé 8,8 százalékkal emelkedett. 

A jármű-üzemanyagok ára 37,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 14,2 százalékkal lett magasabb. 

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,0, ezen belül a dohányáruk 16,8 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 6,6, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 14,7, a szobabútorokért 13,2, a televíziókért 8,5, az új személygépkocsikért 7,1 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 4,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 14,5, a járműjavítás és -karbantartás 9,1 százalékkal került többe.

Októberhez viszonyítva, egy hónap alatt az élelmiszerek 0,8, ezen belül a liszt 7,4, a péksütemények 4,3, a kenyér 4,0, a sajt 3,1, a cukor 1,9, a száraztészta 1,7, a tojás 1,5 százalékkal drágább, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1 százalékkal olcsóbb lett. 

A ruházkodási cikkek ára 1,2, a járműüzemanyagoké 2,0, a tűzifáé 2,3 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 1,2, ezen belül a konyha- és egyéb bútorok 2,3, a használt személygépkocsik 2,1, a televíziók 1,9 százalékkal drágultak.