A társaságiadó-törvény szerint a látványcsapatsportok közé az alábbi sportágak tartoznak: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong és röplabda – emlékeztetett az Írisz Office. Az adózót társaságiadó-kedvezmény illeti meg, ha teljesíti a sportfejlesztési támogatásra előírt feltételeket.

Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

Idéntől, azaz 2022. január 1-től módosul a felsorolt sportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg. (Ez csak a támogatást fogadó szervezeteket érinti.)

  • Az építési beruházások megvalósítására irányuló támogatások együttes összege nem haladhatja meg a 37,2 milliárd forintot. Ez a keretösszeg eddig 41,365 milliárd volt.
  • Az egyéb, működési célokra legfeljebb 87,7 milliárd forint támogatás adható az eddigi 83,535 milliárd helyett.
  • Azonban a 2022. évben kiállított igazolások és támogatási igazolások együttes összege így nem változik 2021-hez képest, az nem lehet több 124,9 milliárd forintnál.

Ahogy azt a VG már megírta, 2022-ben átlépheti az 1000 milliárd forintos mérföldkövet azoknak a támogatásoknak az összege, amelyek társaságiadó-kedvezmény formájában áramlanak a magyar sportba.

A taorendszer 2011-es létrehozása óta ugyanis eddig összesen 923 milliárd forint került az egyesületekhez és szakszövetségekhez a nyereséget termelő vállalkozások adójából.