BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Karbonelnyelésre fókuszáló projektekre keresnek startupokat

A klímasemlegesség eléréséhez a karbonkibocsátás csökkentése vagy leállítása mellett a már jelen lévő szén-dioxidot is szükséges kivonni a légkörből.

A klímasemlegesség eléréséhez nem elegendő a karbonkibocsátás csökkentése vagy leállítása, a már jelen lévő szén-dioxidot is szükséges kivonni a légkörből, amely többek közt a fokozott ipari és mezőgazdasági tevékenység következtében gyűlt össze.

Fotó: Shutterstock

A probléma megoldásához kíván hozzájárulni a második alkalommal meghirdetett Carbon Removal ClimAccelerator program, amely a holland TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a magyar Klímainnovációs Közösség közös kezdeményezése.

Az európai startupoknak szóló program a kontinensen egyedülálló módon a karbonelnyelésre fókuszáló projektek megvalósítását segíti. A szervezők február 6-ig várják a startupok jelentkezését.

A tizenkét hónapos, három fázisból álló hibrid programban a résztvevők ötleteik továbbfejlesztésében, üzleti modelljük validálásában, saját környezeti hatásuk értékelésében, nemzetközi piaci növekedésben, valamint befektetésszerzésben kapnak segítséget. A szükséges háttértudást, szakmai mentorálást és üzleti coachingot a karbonelnyelés témájának legelismertebb szakértői, többek között sikeres vállalkozók, startup coachok, befektetők és fizikusok biztosítják. Ezáltal a kezdeti projektekből piacképes, valódi hatást elérő vállalkozások születhetnek. A startupoknak a program egyes szakaszainak végén számot kell adniuk fejlődésükről, ahol lehetőségük van továbbjutni a következő fázisba. Az egyéves programot teljesítő résztvevők a Carbon Removal ClimAccelerator végén összesen 25 ezer eurós támogatást nyerhetnek el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.