Kicsivel 5 százalék fölé ugrott a múlt év novemberére a változó kamatozású vagy legfeljebb egyéves kamatperiódusú forintlakáshitelek szerződésekben szereplő éves átlagos kamatlába, ami azt jelenti, hogy egyetlen év leforgása alatt több mint 2 százalékponttal emelkedett az ezeknél a konstrukcióknál kimutatott átlagár – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

A változó kamatozású konstrukciók a múlt év vége felé közeledve már drágábbnak számítottak minden éven túli fixálású lakáshitelnél, hiszen az egy és öt év közötti kamatperiódusú kölcsönöknél 4,97, az 5 és 10 év közöttieknél 4,13, a tíz éven túli fixálásúaknál pedig 3,82 százalékos éves átlagos rátát mutatott ki a jegybanki statisztika.

A változó kamatozású lakáshitelek szerződésekben szereplő átlagos kamatlába egyébként 2020 júliusában érte el a mélypontját, akkor 2,84 százalékon állt, azóta viszont folyamatos az emelkedés, és tavaly szemmel láthatóan fel is gyorsult az üteme.

Fotó: KALLUS GYÖRGY / VG

Mindezek alapján elmondható, hogy

a hazai pénzügyi szolgáltatók gyakorlatilag kiárazták a piacról a változó kamatozású lakáshiteleket, hiszen már az alacsonyabb kamat sem maradt meg érvként a sűrű átárazódás (drágulás) kockázatával szemben.

Az MNB statisztikáiból pedig az is jól látszik, hogy a pénzügyi szolgáltatók a hosszabb kamatperiódusú lakáshitel-konstrukciók felé igyekeznek terelgetni a frissen kölcsönt felvenni szándékozó ügyfeleket, hiszen jelenleg a tízéves és a tíz éven túli fixálású konstrukcióknál a legalacsonyabb a szerződésekben szereplő éves átlagos ráta.

A változó kamatozású lakáshitelek egyébként már marginális szerepet játszanak a kölcsönök piacán. A jegybank adatai szerint a 2021 első tizenegy hónapjában megkötött, mintegy 1200 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződésnek mindössze 0,7 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, ami az egy évvel korábbi 1,2 százaléknál is jóval alacsonyabb arány. Ez azt jelenti, hogy a múlt év januárja és novembere között mindössze 8,8 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kötöttek a lakossági ügyfelek változó kamatozás vagy legfeljebb egyéves kamatperiódus mellett, tehát a havi új kihelyezések mennyisége átlagosan néhány százmillió forintot tett ki.

A tavaly november végéig tartó időszakot vizsgálva egyébként

az 5 és 10 év közötti kamatperiódusú lakáshitelek voltak a legnépszerűbbek az adósok körében, hiszen ezek az ekkor megkötött szerződéseknek több mint az 57 százalékát képviselték.

Eközben az egy és öt év közötti kamatperiódusú hitelek a teljes piac 28,9, a tíz éven túli fixálásúak pedig valamivel több mint 13 százalékát adták.