Mintegy 100 milliárd forint értékben lehet mától pályázni a Technológiaváltó támogatási programra, melynek keretében olyan mikro-, kis és középvállalkozások jelentkezhetnek a támogatásokra, melyek legalább 3 főt foglalkoztatnak – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében induló pályázatok beadásával érdemes sietni, hiszen mint az az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből kiderül, akár huszonnégy órát követően lezárulhat a pályázatok benyújtásának ideje. Erre akkor kerülhet sor, amennyiben az igényelt támogatások összege eléri vagy meghaladja az adott benyújtási szakaszban rendelkezésre álló keret 130 százalékát.

Fotó: Sipeki Péter

Az ITM közleményéből kiderül, hogy a 2021-27-es uniós fejlesztési ciklus keretében érkező forrásokat a magyar kormány előfinanszírozza, mivel a cél az, hogy ezek minél előbb megérkezzenek a magyar vállalkozásokhoz. A pályázati pénzeket a nyertes cégek technológiafejlesztésre – beleértve az infokommunikációs technológia fejlesztését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét –, valamint az infrastrukturális és ingatlan beruházásokra, tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevételére, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására költhetik.

A pályázat keretében a vállalkozások 10 és 200 millió forint közötti támogatást igényelhetnek fejlesztéseik megvalósításához, amely formája feltételesen vissza nem térítendő. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék, azaz minden 100 forint értékű beruházásból maximum 70 forintot vállal át az állam.

A pályázaton a legalább három főt foglalkoztató, legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek indulhatnak, melyek nem tartoznak a hatálya alá.

A kedvezményezettek azok a legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Olyan, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá.

A pályázatok benyújtása két ütemben zajlik. Az első, 80 milliárd forint keretösszegre a mai nappal megnyíló benyújtási szakaszban a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és a Dél-Alföld régiókból pályázhatnak a vállalkozások. A fennmaradó 20 milliárd forintra a második benyújtási szakaszban, 2022. január 27-től a Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Pest régiók vállalkozásainak lesz lehetőségük kérelmet benyújtani.

További információk és a pályázati felhívás a palyazat.gov.hu oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) személyre szabottan tájékozódhatnak a részletekről.