A nők csak egyharmadát teszik ki a természettudományi, informatikai, mérnöki és matematikai diplomásoknak Európában, a startupoknak pedig mindössze 15,5 százalékában vannak női alapítók - derül ki az Európai Bizottság adataiból. Az egyik legfontosabb mérőszám azt mutatja, hogy a nők által alapított startupok jobban teljesítenek, mint a férfiak által indítottak. 

Fotó: Shutterstock

2015-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete a Nők és Lányok a Tudományban Nemzetközi Napjává nyilvánította február 11-ét, hogy növelje a nők részvételét a természettudományok, az informatika, a mérnöki tudományok és a matematika (STEM) területén.

Amellett, hogy a STEM-ben kisebb a női diplomások száma, a nőknek a cégfinanszírozás kapcsán is akadályokkal kell szembenézniük. Közép- és Kelet-Európában egy közelmúltbeli felmérés szerint a rendelkezésre álló tőkének mindössze 1 százalékát kapják meg a női alapítókkal rendelkező startupok és további 5 százalékát a vegyes alapítású csapatok. Az adatok azonban azt is mutatják, hogy a régióban a női alapítók jobban bánnak a befektetett összegekkel: 96 százalékkal  több bevételt termelnek 1 eurónyi finanszírozásra vetítve, mint a csak férfiak által alapított startupok.

Az egészségügy ígéretes szakterület lehet

Európában az egészségügyi dolgozók túlnyomó többségét 70-80 százaléka nő. A fejlett országok között pedig Közép-, Kelet- és Dél-Európában a legmagasabb a női orvosok aránya. A balti államokban, a visegrádi országokban, Szlovéniában és Portugáliában az orvosok többsége nő, meghaladva az OECD 49 százalékos átlagát. Bár a női orvosok szakmai tapasztalatai révén kézenfekvő lenne, hogy innovációt indítsanak el az egészségügyben, mégis kevesebb vállalkozást alapítanak, mint férfi kollégáik. A számtalan történelmi ok ellenére az utóbbi időben – több folyamat eredményeként – növekedésnek indult a női vállalkozók száma az egészségügyi területen.

Három karakteres tendenciát figyelhetünk meg – mondta Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars Regional Innovation Scheme (RIS) program igazgatója. Hozzátette: először is, a női egészségügyi innovátorok egyre változatosabb szakterületekről érkeznek. A legtöbben természetesen tudományos, technológiai háttérrel rendelkeznek, sok nő közvetlenül a laboratóriumból érkezik, de vannak társadalomtudományi diplomások is. Az egészségügyi innovációban sokféle szerepkör létezik, és a nők gyorsan be tudnak kapcsolódni a folyamatokba. Másodszor, megfigyelhetjük, hogy egyre több startupot alapítanak és vagy vezetnek nők. Harmadszor pedig párbeszéd van kibontakozóban a nők által vezetett startupok esélyegyenlőségének megteremtéséről, és a startup-ökoszisztémában azt a tendenciát látjuk, hogy a kockázatitőke-befektetők nyitottabbak rá, hogy nők által vezetett startupokba fektessenek.

Fontosak a példaképek

Mint minden más területen, az egészségügyi innováció területén is fontosak a példaképek. A női innovátorok sikertörténetének megismertetése nemcsak a saját környezetük szempontjából fontos, hanem szélesebb körű társadalmi hatást is gyakorolhat azzal, hogy növeli a nők részvételét a tudományos életben és az innovatív területeken – hangsúlyozta Tóth Mónika. Az EIT Health számos olyan nőt támogatott és támogat, akik úttörő szerepet töltenek be az egészségügyi innovációban.

A Microsoft által 12 európai országban 11,5 ez fiatal nő körében végzett felmérés szerint a 11-12 éves lányok ugyanúgy érdeklődnek a STEM-tárgyak iránt, mint a fiúk. Amint azonban 15-16 évesek lesznek, az érdeklődésük visszaesik. Ebben a korban az OECD szerint a lányoknak csak 5 százaléka mondja azt, hogy számítástechnikai vagy mérnöki karrier érdekli, szemben a fiúk 18 százalékával. A Microsoft felméréséből az is kiderül, hogy a női példaképek, valamint a gyakorlatias példák és a – tantermi vagy tanórán kívüli keretek között – saját kezűleg végzett tudományos kísérletek keltik fel leginkább a lányok érdeklődését a tudományos pályák iránt.