BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriásit nőtt a babakötvény kamata

Havi pár ezer forintos megtakarításból több milliót lehet összespórolni az évek alatt.

Újabb jó hírt jelentett be Facebook-oldalán Varga Mihály. A pénzügyminiszter friss bejegyzése szerint minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett a babakötvény kamata februártól.

A tárcavezető szerint a babakötvény egyre népszerűbb: a családok már 273 ezer gyermeknek gyűjtenek ilyen megtakarítást, amelynek értéke meghaladja a 153 milliárd forintot. 

Tavaly harmadával több babakötvényt vásároltak a szülők, mint egy évvel korábban. A Magyar Államkincstár februárban az éves kamatot is kifizette nyolc sorozat után, amelynek összege meghaladja a 3 milliárd forintot.

Fotó: Shutterstock

A miniszter azt is leírta aztán kommentben, hogy miért előnyös a babakötvény. Mint írja, a kötvény: 

  • adó-, járulék- és illetékmentes,
  • januártól megduplázták a befizetések után járó állami támogatást: 6 ezer forintról 12 ezer forintra emelték,
  • nincs számlavezetési díj,
  • a mindenkori inflációnál 3 százalékkal magasabb a kamata,
  • így már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.