Az Európai Unió átlagosan 14,3 nyugdíjas évet „hagy” egy állampolgárának annak alapján, hogy az átlagos öregségi nyugdíjkorhatár 66,1 év, a 2020-ban előre jelzett élettartam pedig 80,4 év az Eurostat adatai szerint. Magyarországon csak 10,7 év telik el a 65 éves nyugdíjkorhatár és a 75,7 év várható élettartam vége között. Érintheti a hazai öregségi nyugdíjkorhatárt, ha meghatározásakor figyelembe veszik a várható élettartamot is, ahogyan azt a Magyar Nemzeti Bank javasolja az uniós országok több mint a felében alkalmazott gyakorlatra hivatkozva a Fenntartható egyensúly és felzárkózás című   anyagában.

Az uniós országok egy részében a hazainál ijesztően tovább kell dolgozni, sokban 67 éves, a rekorder Dániában pedig 74 éves korig. Bár a dánok átlagosan 81,6 éves korukig élnek, ennek eléréséig így is csak 7,6 évük marad nyugdíjasként. Igaz, addig sem robotolnak, amíg dolgoznak: 2020-ban egy teljes munkaidős dán alkalmazott heti 33,9 órát töltött a munkahelyén – a hollandok csak heti 31,4-et –, míg az uniós heti átlag 36, a magyarországi pedig 38,1 óra volt. (A legmagasabb érték Montenegróra és Törökországra jutott 42,8-42,8 órával.)

A luxemburgiak jártak a legjobban

Azokban az országokban, amelyekben a magyarországinál magasabb a nyugdíjkorhatár – a munkával töltendő pluszévek száma 1 és 10 között mozog –, a hazainál 2,1–7,4 évvel hosszabb a várható élettartam. Lettország és Litvánia kivételével előreláthatóan még ott is tovább élnek az emberek a magyaroknál, ahol szintén 65 év a nyugdíjkorhatár. Ebben a 65 éves nyugdíjkorhatárt alkalmazó országcsoportban a cseh polgárok helyzete a legkedvezőbb, akik, mivel várhatóan átlagosan 78,3 éves korukig élnek, 13,3 éven át lehetnek nyugdíjasok. Még jobban járnak azonban a luxemburgiak és a szlovének, mert ők már 62 évesen visszavonulhatnak, és még 20,2, illetve 18,6 nyugdíjas évre számíthatnak.

A jegybank nem írja, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár meghatározásakor a heti munkaidőt is figyelembe kellene venni, holott a Magyarországon 2020-ban ledolgozott órák heti száma közel 12,4 százalékkal volt több a dániainál. Így ha egy magyar állampolgár 18 éves korától dolgozik, akkor a 65 éves koráig eltelő 47 évben annyit dolgozott, mint egy dán 52,8 év alatt, vagyis dán mércével 70,8 éves koráig. A dánok után az észteknek és az olaszoknak kell a legtovább, 71 éves korukig dolgozniuk, ami után az előbbieknek 7,9, az utóbbiaknak 11,3 évük marad pihenésre. (Előzőleg heti heti 37, illetve 35,7 órát dolgoztak.)

Két fő vezérelv működik

Farkas András elutasította a VG azon felvetését, amely szerint a nyugdíjak közötti különbségeket indokolhatja, hogy sok alacsony nyugdíj mögött kevés munka, illetve rövid vagy minimális szolgálati idő áll. „E téren a világon mindenhol két vezérlőelv működik, az egyik a munkanyugdíj, vagyis hivatalosan ekvivalenciaelv, amikor valaki nagyjából annyi nyugdíjat vesz fel, amennyi járulékot befizetett. Ám ugyanilyen erejű a szolidaritási elv is, ez lényegében egy társadalmi szintű kockázatkezelés, amely nem engedi a leszakadást, az éhenhalást. Mindenütt van egy ilyen jövedelem-újraelosztó rendszer, vagy a szociális, vagy a nyugdíjrendszer részeként” – magyarázta. Ausztriában például minden évben meghatároznak négy-öt nyugdíjsávot, ezekhez más-más emelés tartozik, de mindig a legkisebb nyugdíjakra a legnagyobb, illetve a legnagyobbakra a legkisebb.

Az öregségi nyugdíj időpontja szempontjából irreleváns, hogy valaki milyen módon és mennyit dolgozik. Csak a szolgálati idő számít, ami teljes értékű lehet akár napi 4 órás munkával is – reagált a VG felvetésére Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru honlap üzemeltetője. Arra is rámutatott, hogy egyáltalán nem sürgős a hazai nyugdíjkorhatár kitolása, mert az éppen az elmúlt tíz évben nőtt 62-ről 65 évre. Ez az emelkedés ráadásul gyorsabb volt, mint amennyivel tíz év alatt meghosszabbodott a várható élettartam, vagyis előrefutottunk, most éppen belesimulunk az unió középsodrába.

Ugyanakkor – hangsúlyozta – a jegybank sem a korhatár emelését javasolta, hanem hogy a korhatárt mindenkor a várható élettartam alapján kell megállapítani. Ezzel Farkas András egyet is ért, szerinte teljesen jogos alapokra épült a nyugdíjrendszer módosítása indokainak feltárása is. „A diagnózis jó, de a terápiával és a prioritásokkal kapcsolatban vannak vitáim” – jelentette ki.

A szakember a jegybanki javaslat fontos elemének nevezte a nyugdíj-megállapítás módjának megváltoztatását, mert a valorizáció jelenlegi módja – ahogy fogalmazott – „iszonyú aránytalanságokat eredményez”. Az elképzelés azonban szerinte félkarú, mert hiába lesz igazságosabb a nyugdíj megállapítása, ha továbbra is ugyanolyan igazságtalanul emelik, mint most, azaz kizárólag az inflációt követi. Emiatt ugyanis az elmúlt hét évben a nyugdíjak vásárlóereje drámaian leszakadt az aktív keresők keresetének vásárlóértékétől. 

2021.09.10. Kaposvár Piaci körkép a Kaposvári Nagypiacról. Fotó: Lang Róbert lr Somogyi Hírlap
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

A nemzetgazdasági átlagkereset az elmúlt hét évben évi 10-12 százalékkal emelkedett, az idén várhatóan 14 százalékkal bővül, de az infláció csak tavaly gyorsult és az idén szaladt meg. A korábbi 2-3 százalékos infláció idején óriásira nyílt a keresetek és a nyugdíjak vásárlóereje közötti olló. Ez csak úgy szűkíthető, ha a nyugdíjemelés az infláción felül egyéb tényezőktől is függ, például százalékosan az aktív keresők nettó átlagkeresetének a növekedésétől.

Emellett a szakértő szerint vissza kellene fordítani a korábban megállapított nyugdíjban részesülők gyors elszegényedését is, vagyis szükség lenne egy valorizációs korrekciós emelésre. Farkas András harmadik javaslata az, hogy egy szolidaritási elemmel „összébb kellene húzni az anyagilag nagyon szétrobbant nyugdíjas társadalmat”, ez elsősorban a legalacsonyabb nyugdíjban részesülő mintegy 300 ezer embert érintené.