Magyar gazdaság

Elterjedhet a veszettség az ország keleti részén a háború miatt

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma kimutatta, hogy veszett volt az a róka, amit a betegség gyanúja miatt lőttek ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A járványügyi nyomozás folyamatban van. A beteg állat valószínűleg természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgásával jött be az országba.

Öt év után ismét veszett vadállatot találtak Magyarországon: egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kilőtt rókánál mutatták ki a betegséget. Az állatra a helyi vadásztársaság szakemberei szeptember 21-én figyeltek fel, Botpalád közigazgatási területén. A veszély elhárítása érdekében, illetve az állat megvizsgálása céljából a rókát kilőtték. A Nébih laboratóriumában elvégzett vizsgálatok igazolták, hogy az állat veszett volt – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményében.

Red,Fox,Is,Largest,Of,The,True,Foxes,,Has,The
Fotó: Shutterstock

Az állategészségügyi hatóság az érintett területen gócvakcinázással egészítik ki az október 1–8. közötti őszi vakcinázási kampányt. 

A Nébih az esetről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta. 

Túl közelinek ítélik a háborút a külföldiek

Jól sikerült első fél év és eseménydús nyár után jóval csendesebb második fél évre számítanak a magyarországi rendezvényszervezők, akik az energiaár-robbanás miatt újratervezésre, az áram és a gáz tőzsdei árfolyamát követő rugalmas árképzésre kényszerülnek. Ráadásul a rezsikaranténba vonulni készülő szállodák a teljes szektort mínuszba lökhetik.

Magyarországon 2017-ben találtak utoljára veszettséggel fertőzött állatot. Szinte biztos, hogy betegséget a vadállomány természetes mozgása hozta be az országba Ukrajna felől. Ezt a teóriát erősíti, hogy a rókát az ukrán határtól öt kilométerre találták meg. A Nébih arra figyelmeztet, hogy 

az Ukrajnához közeli területeken az idén a szokásosnál magasabb a járványügyi kockázat, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóság nem tudta végrehajtani a rókaállomány körében végzett immunizálási programot.

A veszettség az egyik legrégebb óta ismert, illetve a legveszélyesebb fertőző betegség, amit a fertőzött állat embernek átadhat. Főleg harapás útján terjed. Az állatok védelme a veszettséggel szemben az emberek megóvását is szolgálja. A Nébih felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket produkáló vadállatot lát, azt haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek