Négysávossá bővítik az 52-es főút Kecskemét és az M5 autópálya közötti szakaszát 4,2 milliárd forint értékű fejlesztéssel – tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) közleményben az MTI-t kedden, a beruházás nyitóeseménye alkalmából. 

A projekt célja a városközpont és az M5-ös autópálya közötti menetidő csökkentése, az útszakaszon tapasztalható torlódások csillapítása, a csomópontok áteresztőképességének növelése és biztonságosabbá tétele – hangsúlyozzák a közleményben. A NIF tájékoztatása szerint a fejlesztés során a főút kecskeméti, jelenleg kétsávos részei négysávossá bővülnek, és a már korábban is széles részek burkolatát felújítják. A sávbővítéses szakaszok mellett csaknem két kilométer hosszú kerékpárút is épül, és két turbó körforgalmat építenek ki. 

Jelenleg terület-előkészítési munkák, útszegélybontások, a közművezetékek kiváltása és egyéb útépítési munkálatok folynak. A munkálatok ideje alatt, előreláthatólag 2024 tavaszáig ideiglenes forgalomkorlátozások várhatók. A mintegy 4,2 milliárd forint állami forrásból megvalósuló beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. megbízásából a Hazai Építőgép Társulás Zrt. végzi.

Ezek az utak újulhatnak meg, ha megnyílik az uniós pénzcsap

A következő uniós programozási ciklusban is tetemes összeg áll a Magyar Közút rendelkezésére alsóbb rendű utak megújítására. Bár a projektlista korántsem teljes, de már most látszik, hogy jelentős színvonaljavulás várható a következő években a hazai közúthálózatban.