A 35 éves koncessziós időszak első 11 évében 272 km hosszan épít autópályát a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) olvasható a társaság honlapján, amely szeptember elsején 1237 km meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását vette át a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től.

autópályaépítés 20220705 BólyAz M6-os autópálya Bóly-Ivándárda ívhídjának bemutatásaFotó: Löffler Péter LP Dunántúli Napló DN
Fotó: Löffler Péter / Dunántúli Napló

Mint írják, többek között elindul az M0-s tehermentesítését célzó M81-es építése Komáromtól 102 kilométer hosszúságban, Székesfehérvár érintésével Sárbogárdig. Ez a nyomvonal már M8 néven Sárbogárdtól, az M6-os autópályát érintve, a Dunán át egészen Kecskemét északi részéig halad majd, 76 km hosszan. 

A tervek szerint ebben a fejlesztési időszakban elkészül az M3-as Vásárosnamény és Beregdaróc közötti 31 kilométeres szakasza, ezzel az M3-as is eléri az országhatárt. Az M4-es, Kisújszállástól Berettyóújfaluig tartó 61 km-es része is készen lesz, így teljessé válhat az M4-es teljes hosszúságában. A fejlesztési időszakban száznál is több híd, felüljáró, aluljáró készül el. Emellett a következő 11 évben, 538 km-en felújítják a meglévő útpályát, illetve 273 km hosszan új sávokkal bővítik a meglévő hálózatot.

Az MKIF Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi utak és épülő autópályák.
 

A szerződés értelmében az MKIF-hez kerül 161 km olyan gyorsforgalmi út is, amelynek a kivitelezését, építését a magyar állam végzi. Az új autópályák megépítése után a társaság 1670 km gyorsforgalmi úthálózatról gondoskodik majd. Az állammal kötött megállapodás alapján a koncesszió időtartama 35 év. A koncessziós időszak végén a koncessziós társaság egy teljesen felújított, garanciális úthálózatot ad vissza a magyar államnak – olvasható a társaság honlapján.

Tavaly júniusban tette közzé a felhívást a uniós közbeszerzési értesítőben a Nemzeti Koncessziós Iroda a hazai gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére, felújítására, üzemeltetésére és fenntartására 35 éves időtartamban. A tendert a magyar tulajdonú Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte el. Mint az eredmény hirdetésekor írtuk, a tender költségei kifejezetten mértéktartónak tekinthetők az M5-ös M6-os autópálya rendelkezésre állási díjához viszonyítva. Míg az új konstrukció esetén ez 230 milliárd forint kiadást jelent jövőre, addig az M5-ös, M6-os összesen 151,3 milliárdjába kerül az adófizetőknek.