Komoly eredménynek, becsületbeli ügynek tekinti Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az elmúlt évek gazdasági teljesítményének köszönhetően csakúgy, mint tavaly, idén, de még jövőre is minden nyugdíjas megkapja a 13. havi nyugdíját Magyarországon. A kormányfő október elsején a közösségi oldalára feltöltött videóban egyebek között erről beszélt, és hangsúlyozta, hogy a kormány itt nem áll meg, november 10–15. között ugyanis az inflációs nyugdíj-kiegészítést is kézhez kapják az arra jogosultak.

20220715 LakitelekMegyei nyugdíjas klubok találkozója.fotó: Bús Csaba (BCS)Petőfi Népe 20220715 Lakitelek
Megyei nyugdíjas klubok találkozója.
fotó: Bús Csaba (BCS)
Petőfi Népe
A tízezer forintos szinte borítékolható novemberben, az inflációkövető nyugdíjkiegészítés mértéke azonban még nem ismert.
 Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

A 13. havi 2009-es kivezetése óta a nyugdíjprémium kifizetésének alapfeltétele, hogy a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. A Magyar Nemzeti Bank idén 4 százalékos emelkedést vár. Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru alapítója szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 

akiknek az ellátásuk havi összege meghaladja a 80 ezer forintot, 10 ezer forint nyugdíjprémiummal kalkulálhatnak a jövő hónapban.

A számítási képlet így hangzik: a novemberi ellátás egynegyedét, ám legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni annyival, amennyivel a bruttó hazai termék tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot (de maximum 4-gyel).

A szakértők abban egyetértenek, hogy az elszabadult miatt tervezett nyugdíj-kiegészítés mértékét egyelőre nehéz meghatározni, hiszen még nem világos, hogy a kormány mit tekint inflációs értéknek. 

Farkas 6,1 százalékos, a nyugdíjasparlament elnöke, Karácsony Mihály 10 százalékos emelésre számít.

Eddig 8,9 százalékos volt a kétlépcsős 2022-ben (5, majd 3,9 százalék).  

A Nyugdíjguru alapítója arról beszélt a VG-nek, hogy minden százalékpontnyi nyugdíjemelés 40 milliárd forint pluszt jelent a költségvetésnek. Tehát a Karácsony által elvárt 10 százalékos emelés 400 milliárd forintba kerülne az államnak, ez pedig 29 milliárddal több az egyhavi össznyugdíjnál.

Nyugdíjasok száma az ellátás összege szerint
 

Az a törvényi előírás, hogy a nyugdíjemelésnél figyelembe kell venni a január és augusztus közötti időszak, illetve az évből fennmaradó hónapok inflációját. Az előbbi 10,7 százalék volt, az utóbbi viszont akár havi 1,8–2 százalékos emelkedést hozhat, így az éves infláció 20 százalékig futhat fel. Ezt a prognózist egyébként Virág Barnabás, az MNB elnökhelyettese is megerősítette.

Orbán Viktor bejelentette, mikor érkezik az inflációs nyugdíj-kiegészítés

Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb, nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Farkas András a VG-nek rávilágított: noha az idei költségvetésben 68,5 milliárd forintot különített el az állam céltartalékként nyugdíjprémiumra, a két és fél millió nyugdíjast figyelembe véve a prémium „csak” 25 milliárd forintba kerülne neki. A szakember éppen ezért azt javasolja, ha tényleg csupán tízezer forint jutna mindenkinek, akkor inkább 

annak a 300–350 ezer rászorulónak, mélyszegénységben élő nyugdíjasnak kellene nagyobb összeget, akár 50–80 ezer forintot adni, akiknek ez a tél élet-halál kérdése lesz,

a fennmaradó összegből pedig még a többi jogosultnak is jutna.

Farkas a VG-nek elmondta, egymillió öregségi nyugdíjas kevesebbet, egymillió pedig többet kap a mediánnyugdíjnál, ami jelenleg 142 ezer forint. Megjegyezte azt is, aki idén igényli a nyugdíját, annak figyelembe kell vennie, hogy ebben az évben még nem kap emelést, ez ugyanis csak annak jár, aki legalább az előző esztendő legalább utolsó napján nyugdíjas volt. Azt tanácsolja azoknak, akik még nem adták be a kérelmüket, de teljesítették a feltételeket a nyugdíjhoz, hogy december 31-i megállapítási kezdőnapot kérjenek, így a 2022-es infláció már nem lesz hatással rájuk.