Komoly változás esedékes a nyugati határ környékén: tovább épülhet az M86-os és végre elkezdődhet az M87-es gyorsforgalmi út kialakítása – írja a Magyar Építők, miután megjelent az erről szóló felhívás az uniós közbeszerzési értesítőben, a TED-en.

Első részben a 87-es és a 89-es főút Szombathelyt északkelet felől elkerülő szakaszainak, valamint
a M87-es gyorsforgalmi út kiviteli terveinek elkészítése, másrészt a M86-os út Körmend–Szombathely–Zanat közötti szakaszának tervezése a nyertes ajánlattevő feladata.
A kiírás szerint Szombathely és Kőszeg, valamint Kőszeg és a magyar–osztrák határ közötti új gyorsforgalmi utak kiviteli terveinek elkészítése során a rendelkezésre álló (környezetvédelmi, út- és hídépítési, magasépítési és vízjogi létesítési) engedélyek alapján, valamint a meglévő engedélyek szükség szerinti módosításával és a közműengedélyek megszerzésével az alábbiakat kell megtervezni:
- M87-es gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg közötti, mintegy 16,931 kilométeres egybefüggő, kétszer két sávos, 20 méter szélességű szakasza osztott pályás fizikai elválasztással,
- 87-es főút Kőszegtől a magyar–osztrák országhatárig tartó, 4,51 kilométeres kétszer egy sávos szakasza,
- 89-es főút Söptei csomópont, valamint a 87-es és 89-es út körforgalmi csomópontja közötti 2,38 kilométeres kétszer egy sávos szakasza.
Húsz hidat is felépítenek, ezenfelül többek között épül 9822 méter országos közút, 13 350 méter önkormányzati és földút, 2 külön szintű csomópont, 13 szintbeni csomópont, 5 vasúti keresztezés és 20 híd.
A kiíró Építési és Közlekedési Minisztérium 2023. október 24-ig várja az ajánlatok beérkezését.