Az év hátralévő részében nyilván főként a karácsonyi vásárok, a szilveszteri mulatságokhoz kapcsolódó díszek és tűzijátékok árusítóhelyei a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) leggyakoribb ellenőrzési helyszínei, de más, nem feltétlenül az ünnepekhez kapcsolódó vizsgálatok is szerepelnek még a Adótraffipax listáján. 

20221129 PécsAdventi vásár a Széchenyi térenFotó: Laufer László ll Dunántúli Napló
A NAV revizorai szinte minden vármegyében vizsgálják a karácsonyi vásárokat, lakomákat.
Fotó: Laufer László / Dunántúli Napló

Több helyen megjegyzik azt is, hogy „a közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések”.  

Szilveszterig járják az országot az ellenőrök

Észak-Budapesten a NAV helyi munkatársai november 27. és december 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai augusztus 1. és december 31. között Budapesten – előzetes kockázatelemzések alapján – a használtautó-kereskedőket vizsgálják át. 

A revizorok a bejelentési és bevallási kötelezettségek teljesítésére, valamint a különbözet szerinti adózási szabályok megfelelő alkalmazására fókuszálnak.

Ugyancsak e területen 2023. szeptember 1. és december 31. között a dél-budapesti illetékességi területen működő székhelyszolgáltatók, a székhelyszolgáltatókhoz átjelentkezők, valamint a székhelyszolgáltatást igénybe vevő vállalkozások adókötelezettségeinek teljesítését ellenőrzik.

Hétvégén sem pihennek a revizorok

Emellett 2023 decemberében Budapesten ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó vásárokon, kitelepüléseken, üzletekben működő, szezonális termékek értékesítőit és a vendéglátóhelyeket. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják. Hasonló munkaterve van a Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának, ahol az adóellenőrök megjelenésére munkaidőn túl és hétvégén is számítani lehet.

20230425 Békéscsaba Auto Dual Autókereskedés PR Fotók Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 31-ig még Budapesten – előzetes kockázatelemzések alapján – a használtautó-kereskedőket vizsgálják át. 
Fotó: Bencsik Ádám / Mediaworks

A NAV baranyai munkatársai december 18. és 24. között hétfőn Komlón a Kossuth Lajos utcai üzleteket, kedden Pécsett a játékboltokat, szerdán pedig szintén Pécsett a menüztetést végző éttermeket ellenőrzik. A revizorok decemberben a vármegye egész területén vizsgálják a közterületen, adventi vásárokon, piacokon és bevásárlóközpontokban az ünnepekhez köthető terméket árusítókat és a vendéglátókat.

Emellett a vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik. 

A Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság december 11. és 22. között ellenőrzik a fenyőfa- és szaloncukorárusokat, december 27. és 29. között pedig a tűzijátékárusokat. 

A bevásárlóközpontok sem maradnak ki

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 11. és 22. között a nagyobb bevásárlóközpontoknál is ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését. A Fejér Vármegyei munkatársak december 14. és 23. között látogatják az adventi vásárokat, ahol kiemelve az online pénztárgépek megfelelő használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét vizsgálják. December 27. és 31. között a tűzijátékot és szilveszteri kellékeket árusítóknál ellenőrzik.

20221229 Békéscsaba Tűzijáték árusítás Pirotechnikai árus illusztráció  Szilveszter Fotó: Bencsik Ádám BÁ  Békés Megyei Hírlap  BMH A képen: Kakas Imre eladóVerebiné Kakas Anikó eladó
Kiemelten ellenőrzik a szilveszterkor felhasználható tűz- és robbanásveszélyes cikkeket árusítókat.
  Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Hajdú-Bihar vármegyében is decemberben a kitelepüléseken a piacok, adventi vásárok, vendéglátók vannak az ellenőrzés központjában, de továbbra is ellenőrzik a revizorok a vármegye építkezésein a szabályos foglalkoztatást. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Pest vármegye,  Vas vármegye, Veszprém vármegye, valamint Tolna vármegye üzleteiben és az adventi kirakodó árusoknál ugyancsak bármikor felbukkanhatnak a NAV munkatársai. Ez utóbbi vármegyében a még hátralévő ellenőrzések várható helyszíne, december 21-én Szekszárd.

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága december 18. és 22. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket: december 20-án, szerdán a Bátonyterenyei, december 21-én csütörtökön a Szécsényi, december 22-én pénteken pedig a Salgótarjáni járásban. A revizorok az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését és a pénztárgép éves felülvizsgálatának meglétét.

Van, ahol a szépségipari szolgáltatókat is felkeresi az adóhatóság

A NAV Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága a 49–51. héten a fenyőfaárusokat, az édességgel és kézműves termékekkel kereskedőket, a zöldség- gyümölcs kereskedőket, valamint a hús- és halárusokat szemlézi. A revizorok a kaposvári Nagypiacon és a vármegye piacain, valamint az adventi vásárokon is ellenőriznek. Ezen felül továbbra is górcső alá veszik itt is az építőipari vállalkozásoknál a szabályos foglalkoztatást.

A NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai – „a szokásos” vásárokon kívül – november 15. és december 31. között a szépségipari szolgáltatóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a nyilvántartások vezetését, valamint az alkalmazottak szabályszerű bejelentését vizsgálják. November 25. és december 31. között pedig azokat az adózókat vizsgálják, ahol az elmúlt három évben nem volt helyszíni ellenőrzés.