Vízhiány jön Európában is, de fel lehetne készülni a kezelésére
Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében az építőipar súlyponti kérdéseiről írt Koji László, az ÉVOSZ elnöke, aki a munkaerő mobilitását, a közbeszerzést, a közlekedési infrastruktúrát, a lakásépítést és a körforgásos gazdaságot emelte ki a gazdasági versenyképesség javítását szolgáló uniós szintű eszköztárként.

Éghajlatváltozásra felkészülni!
Az ESG-kritériumok kapcsán az ÉVOSZ javasolja, hogy miután annak szigorú bevezetése akadályt jelenthet a kkv-k számára, és torzíthatja a versenyt, fokozatos elterjesztése az indokolt.
Európa csak akkor tudja elérni az éghajlatváltozással és ellenálló képességgel kapcsolatos céljait, és megőrizni ellátási láncának szuverenitását, ha a középpontjában egy erős közlekedési ágazat áll.
Az infrastruktúrába való befektetés fenntartható és fokozott finanszírozást igényel az EU költségvetéséből
vagy más finanszírozási forrásokból.
Szorgalmazzák
- egy átfogó, nagy sebességű vasúti hálózat létrehozását,
- innovatív elektromos töltési infrastruktúra kiépítését a főbb útvonalakon és hálózatokon,
- valamint a fenntartható városi mobilitási tervek végrehajtását
- és a közlekedési folyosók kiterjesztését Ukrajnába.
Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az infrastruktúra karbantartására.
Európa közlekedési hálózatának nagy része öregszik,
és a forgalom növekedése miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik rá.
A meglévő infrastruktúra folyamatos karbantartása nemcsak a felhasználók biztonsága érdekében szükséges, hanem a belső piac megfelelő működése érdekében is.
Súlyponti kérdés a megfizethető lakhatás is
A megfizethető lakhatáshoz való hozzáférés a tagállamokban fontos kérdéssé vált, és mind a mozgás, mind a tartózkodás szabadságát veszélyezteti.
A lakhatási krízishez hozzájáruló tényezők közé tartoznak
- a magas építési költségek,
- a jelzáloghitelkamatok
- és a rövid távú szállások iránti megnövekedett kereslet.
Sürgősen összehangolt uniós válaszra van szükség a lakáshiány kezelésére,
szükséges a nemzeti lakáspiacokra hatással lévő uniós szabályok, pénzügyi források és politikák felülvizsgálata – mutatnak rá a levélben.

Az építőipar kulcsszerepet fog játszani az európai lakáshiány kezelésében – szögezik le.
A vízhiányra nincs felkészülve Európa
Az építőipar készen áll arra, hogy tovább gyorsítsa a körforgásos gazdaságra való átállását.
Megfelelő pénzügyi támogatásra van szükség ahhoz, hogy megbirkózzon a teljes építési értéklánc szén-dioxid-mentesítéséhez szükséges, hatalmas erőfeszítésekkel, de további támogatásra van szükség a kutatási és fejlesztési beruházásokhoz is.
Az európai jogszabályi keret nincs felkészülve arra, hogy megvédje az EU társadalmát és gazdaságát a vízhiánytól és a szélsőséges időjárási események okozta gazdasági veszteségektől.
Hasznos lenne egy új európai vízügyi keretrendszer kidolgozása
– hangsúlyozza az ÉVOSZ, amely véleményezte az olasz miniszterelnök, Enrico Letta 2024 áprilisában bemutatott, az Európai Bizottság és az Európai Tanács megbízásából készült jelentését az egységes piac jövőjéről az Európai Építőipari Szövetség (FIEC) tagjaként.
Fontos a munkaerő mobilitása
A javasolt intézkedések közül több közvetlen hatással lesz az európai építőiparra – hangsúlyozza a szakszövetség a közleményében.
A munkaerő mobilitásával kapcsolatos kérdések kapcsán rámutattak, hogy a fokozása kulcsfontosságú a jól működő egységes munkaerőpiachoz.
Európa-szerte tapasztalható az építőipari vállalatok által a szakképzettség- és munkaerőhiány, aminek kezeléséhez hozzá kell járulni:
- el kell érni, hogy az unión kívüli munkavállalók foglalkoztatása közvetlenül az uniós vállalkozásokon keresztül történjen, a nem uniós vállalkozások mellőzésével,
- fontos az eljárások egyszerűsítése, mivel a munkaadók adminisztratív terhei óriásiak a munkavállalók fogadásánál és külföldre küldésekor,
- elő kell segíteni mindenféle képesítés kölcsönös elismerését a képzés és a szakmák minőségi szintjének megőrzése mellett.
Tisztességtelen versenyt szülnek az áralapú döntések
Az építési-beruházási célú közbeszerzési eljárásokban zárják ki a kizárólag áralapú döntéseket, ami többek között segíthet a belső piacon működő, harmadik országbeli társaságok tisztességtelen versenyének leküzdésében.
E problémakör az építőiparban az utóbbi időben egyre nagyobb aggodalomra ad okot Magyarországon is – hívta fel az EU soros elnökének figyelmét a magyar építőipari szakszövetség.



