BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évente 70 ezer forinttal fizetnek többet lakásbiztosításra, akik nem figyelnek

Átlagosan akár több mint hetvenezer forint különbség lehet az azonos lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások éves díja között, a kapcsolódó szolgáltatások között pedig szintén lényeges eltérések lehetnek, a biztosítottak 55 százaléka azonban soha nem vált biztosítást, sok a tévhit a lakosság körében – hangzott el a Netrisknek a lakásbiztosítási kampány márciusi rajtja apropóján tartott budapesti tájékoztatóján.

A hazai lakóingatlanok 71 százalékára kötöttek biztosítást, ami nagyon jó és magas arány, a németországi szintet közelíti, de az ügyfelek 55 százaléka soha nem újítja meg a szerződését, noha évente több tízezer forintot spórolhatna – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Magyarország ügyvezető igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

lakásbiztosítás
Az alulbiztosítottaknak nem téríti meg a biztosítás a teljes kárt, ezért is érdemes megújítani a szerződést / Fotó: AFP

Lakásbiztosítási trendek 2025-ben

Magyarországon 4,7 millió a lakott és lakatlan lakóingatlan, ebből 3,3 millió rendelkezik lakásbiztosítással, ami 71 százalékos penetráció.

Nagyon tudatos a magyar társadalom, tízből hét lakóingatlannak van biztosítása, de nagyon ritkán újítják meg, kevésbé modernek, alulbiztosítottak ezek szerződések.

Lassú a megújulás, illetve a forgási sebesség, rendkívül drágák lettek a biztosítások a kárkifizetésekhez képest, 2024 negyedik negyedévben 65 ezer forintra nőttek, idén az első negyedévben 70 ezer forintos éves átlagos díjjal futnak majd.

A lakásbiztosítások 55 százalékát soha nem újítják meg, noha a biztosítók évente 18-20 százalékkal emelik a díjakat.

Kreatívak a biztosítók, érdemes átnézni a biztosításokat, ugyanis a 3,3 millió szerződés 80 százaléka alulbiztosított, ezeknek az ügyfeleknek a biztosító adott esetben nem térítené meg már a teljes újjáépítési értéket.

Alulbiztosítások más esetben is előfordulnak, például csőtörésnél a meghatározott limitek kevesek lehetnek.

Az elmúlt hét évben összesen átlagosan 230 ezer forinttal fizettek többet azok, akik nem újították meg a biztosításukat.

Magas a penetráció, a német átlagot súrolja,

de elég lusták és kényelmesek vagyunk, amennyiben a lakásbiztosítást kell megújítani, vagyis csak látszólag vagyunk ezen a téren tudatosak

– mondta Besnyő Márton.

Idén 18 százalékos az infláció a piacon, a Netrisk csoportnál viszont csak 2 százalék.

A fizetendő díjban nincs nagy különbség Budapest és a vidék között, vidéken a nagyobb alapterület miatt több az átlagos díj. Budapesten az MNB-index szerint 62 077 forint, vidéken 65 288 forint, a Netrisknél 35 923 forint és vidéken 37 942 forint.

A legfőbb meghatározó tényező a négyzetméter, az ingatlan mérete.

Sok a tévhit

A Netrisk felmérése szerint sok az ügyfelek körében a tévhit, emiatt inaktív a lakosság, 

  • 46 százalék szerint nincs érdemi különbség a lakásbiztosítások között,
  • 45 százalék szerint időigényes folyamat a biztosítóváltás,
  • 38 százalék szerint bonyolult folyamat a biztosítóváltás.

Valójában jelentős lehet a régi és a megújított szerződések között a díjkülönbség,

76-77 ezer forintos megtakarítást is el lehet érni évente egy jó biztosítással.

Újra indul a lakásbiztosítási kampány

A régi, elavult biztosítások lecserélésére jó alkalmat ad a lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében márciusban – azaz az évforduló mellett plusz egy alkalommal – minden lakástulajdonos vagy bérlő lecserélheti a meglévő szerződését.

Besnyő Márton / Netrisk
Besnyő Márton, a Netrisk Magyarország ügyvezető igazgatója / Fotó: A szerző felvétele 

A hivatalos jegybanki adatok szerint 

a 2024-es lakásbiztosítási kampány országosan a teljes lakásbiztosítási állomány 20 százalékát érintette, 

ami áprilisig több mint 640 ezer szerződést jelentett. Ebből 330 ezer lakásbiztosítás helyett kötöttek újat, 310 ezer esetben pedig korábbi szerződésüket módosították az érintettek. A tavalyi kampány hatására átlagosan 24 százalékkal, ezen belül Budapesten 28 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összeg.

netrisk
Fotó: A szerző felvétele

Tavaly 600 ezren, idén 800 ezren cserélhetik le lakásbiztosításukat a Netrisk prognózisa szerint.

Társasházak biztosítási díján is átlagosan évente 200 ezer forintot lehetne spórolni, a felfutást ezen a részpiacon azonban csak jövőre várják.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.