Az indukciós főzőlapok ötvözik a gázkészülékek gyorsaságát és az elektromos főzőlapok könnyű tisztíthatóságát egy termékben. Így nem csoda, hogy egyre népszerűbbek, és egyre bővült az elérhető típusok száma az évek során. Ami még mellettük szól, hogy jellemzően kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos elektromos főzőlapok, kérdés, mi alapján válasszunk közülük, ha venni szeretnénk. A Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb terméktesztjéből kiderül, melyik a legjobb hordozható, beépíthető vagy éppen beépített elszívós indukciós főzőlap.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete
22 márka – az AEG, Beko, Bosch, Candy, Domo, ECG, Electrolux, Elica, Esperanza, Gorenje, Hyundai, IKEA, Indesit, Miele, Mora, Neff, Samsung, Sencor, Severin, Siemens, Smeg, Whirlpool – 73, a hazai piacon is kapható indukciós főzőlapját tesztelte nemzetközi együttműködésben.
Egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy
A teszten egészen érdekes eredmények születtek. Típustól és a főzőzóna méretétől függően egy liter víz felforralása például 2, de akár 7 percig is eltarthatott. A vizsgálat alapján tehát biztosan állítható, hogy nem minden indukciós főzőlapon megy majd gyorsan a főzés, igaz, nem is ez az egyetlen fontos szempont. Viszont a jól kiválasztott főzőlappal akár meg is lehet spórolni a vízforraló-vásárlást. A teszten a palacsintakészítés idejét is vizsgálták, ebből az derült ki, hogy négy palacsinta kisütéséhez szükséges idő a serpenyő előmelegítésével együtt 7,5 és 12,5 perc közötti időt igényelt. Azonban itt sem a leggyorsabb termék segítségével sült a legszebb palacsinta.
A vizsgált termékek közül 48 rendelkezett flexi zóna funkcióval. Ez azt jelenti ugye, hogy az egész flexindukciós felületre bármilyen méretű edényt helyezhetünk, akár sütőt vagy gőzölőt is, a főzőlap felismeri az edényt, és beállítja a főzési terület méretét. A tesztelt készülékeknél 19 esetében tapasztalták, hogy érzékelhetően jól működik ez a képességük. A többiről elmondható, hogy ez a terület nem kezelhető összefüggő főzőfelületként, inkább két külön zónaként, amelyet egy híd köt össze. A tapasztalatok szerint a flexi zóna funkció a szélesebb kivitelű indukciós főzőlapok erőssége inkább.
Néhány terméknek a krumplisütéssel is meggyűlt a baja: a leggyengébbeknek a tesztidő 45 perce alatt – amely magában foglalta az olaj kellő hőmérsékletre való melegítését – egy adag, vagyis 500 gramm sült krumplit sikerült sütnie. A legjobban teljesítőkkel ugyanannyi idő alatt négy adagot is sütöttek a tesztelők.
Használhatósági szempontokból érdemes kiemelni, hogy az összes zóna egyidejű használatával minden harmadik terméknek problémája akadt. Tehát ha nagyon gyakran és sok mindent egyidejűleg szeretne valaki elkészíteni a tűzhelyen, akkor különösen érdemes utánajárni, hogy a kiszemelt termék meg tud-e birkózni az ilyen jellegű kihívásokkal.
A fogyasztóvédők szerint termikus biztonságról több termék esetében kevésbé beszélhetünk. Az elektromos, termikus és egyéb biztonsági teszteken a termikus biztonság volt a kritikus tényező néhány modellnél. Egy termék sem bukott meg, de előfordult, hogy a keret 90 Celsius-fokra, míg a főzőlapok közötti terület akár 100 fokra is melegedett.
Energiafogyasztás szempontjából 28 tesztelt terméket értékeltek átlagon alulinak. Vagyis mindenképp érdemes ellenőrizni a fogyasztási adatokat vásárlás előtt. A stand-by fogyasztási értékek 0,12–2,03 wattóra között mozognak, ami hosszabb távon jelentős különbség. Vizsgálták a készülékek hangját is: jellemzően a hordozható indukciós főzőlapok és a beépített elszívós főzőlapok közül kerültek ki a legkellemetlenebb hangúnak ítélt termékek.
A beépített elszívós főzőlapok elszívó funkciójának tekintetében nagyok voltak a különbségek egy-egy termék zsír-, illetve páraelszívási kapacitása között. A kettő az egyben funkció kevés modellnél sikeres, míg a főzőlap funkció legrosszabb esetben is közepes a vizsgált termékeknél, a zsírelnyelés hatékonysága több esetben elégtelennek bizonyult.
A termékek átlagárai a teszt publikálásakor 34 ezer és 1 millió 550 ezer forint között mozogtak. Ehhez képest a teljesítményük nem mutatott ekkora szórást.
Összesítésben a legjobb a Bosch PIV975DC1E indukciós főzőlapja lett 411 000 forintos átlagárával, viszont 90 centiméteres szélességével nem egy bárhova könnyedén beilleszthető darab.
Jó hír, hogy a sorban már a legtöbb konyhára jellemző 60 centiméter széles típusok követik: AEG-, Bosch-, Electrolux-, IKEA-, Siemens-termékek végeztek még az élen, melyek 124 ezer és 279 ezer forint közötti átlagáron voltak elérhetők a teszt publikálásakor. Összességében elmondható, hogy minden terméknek megvan a maga erőssége és gyengesége.
Nem kell feltétlenül egy vagyont költeni arra, hogy egy kiemelkedően teljesítő indukciós főzőlap kerüljön a konyhába. Viszont mindenképp ajánlott alaposan utánajárni, hogy egy-egy termék jól teljesít-e a számunkra legfontosabb szempontok szerint, hogy végül a legmegfelelőbb darabot költöztessük a konyhába.
A tesztek eredményeit részletesen megtekinthetők a Tudatos Vásárlók oldalán, a csak indukciós főzőlapokét itt, a beépített elszívóval rendelkező indukciós főzőlapokét pedig itt olvashatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.