Az elmúlt év és január rekordforgalma után februárban is újabb csúcsot ért el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – derül ki a Budapest Airport szerdai közleményéből, mely szerint idén februárban 1 249 814 utas fordult meg a repülőtéren, szembeni a tavalyi, február esetében rekordnak számító 1 075 552 fővel szemben, ami 15,9 százalékos növekedést jelent. Az első két hónapot nézve pedig 16,7 százalékkal nőtt a forgalom.
A közlemény szerint a töretlen felfelé ívelést Magyarország páratlan adottságai mellett a Budapest Airport és a VINCI Airports kiterjedt légitársasági partnerhálózata, illetve a diverzifikációra épülő járatfejlesztési stratégiája is támogatja, melynek célja a járathálózat sűrítése új célállomások bevonzásával és a meglévő úti célokra repülő légitársaságok számának bővítésével.
Az év eleje óta a Budapest Airport hét új járat indítását jelentette be
– köztük egy, szintén a VINCI Airports hálózatához tartozó Nantes repülőtérére közlekedő easyJet járatot –, és folyamatosan dolgozik a további új összeköttetések elindításán. A Budapes Airport azt is elárulta, hogy februárban a legkedveltebb úti célok London, Isztambul, Róma, Párizs és Milánó voltak.
Az utasok mellett a cargo forgalomban is kiválóan teljesített a budapesti repülőtér, mely tavaly közel 300 ezer tonna cargót mozgatott, megelőzve regionális versenytársát, a bécsi repülőteret. A kezelt áru mennyisége idén tovább nőtt, februárban 29 063 tonnát tett ki, ami éves szinten 44,3 százalékos növekedés, míg az első két hónapot tekintve a bővülés mértéke 51 százalékos.
Budapesten így több árut kezeltek idén, mint Bécsben vagy Münchenben. Ez annak köszönhető, hogy a budapesti repülőtér az elmúlt években Kelet-Közép-Európa gyűjtő-elosztóközpontja lett, amely szerep a világszínvonalú cargo infrastruktúra létrehozása mellett elsősorban az Ázsiából, kiemelten Kínából érkező árunak köszönhetően szilárdult meg.
A légikikötőnek jelenleg Sanghajjal, Hongkonggal, Csengcsouval, Csengtuval, Hsziannal, Ecsouval, Hangcsouval, Sencsennel és Kantonnal van közvetlen cargo kapcsolata.
A közlemény szerint márciustól energiatermelő szobabicikliket is kihelyeztek, amik hajtásával tölthetjük okoseszközeinket. A gépeken USB-A és USB-C csatlakozók vannak, de kábelt nekünk kell vinnünk. A kijelzőkön pedig nemcsak az eszközök töltöttségi szintjét, hanem saját tekerési sebességünket is nyomon követhetjük.
Az aktív kikapcsolódást és a fenntartható energiafogyasztást egyaránt támogató kerékpárokból jelenleg két-két darab található az 1. utasmólón, a 2A és a 2B Terminálon. A repülőtér-üzemeltető a kisgyerekekre is gondolt; hamarosan további három, a gyerekek számára kialakított, kisméretű bicikli érkezik, így már kilenc ilyen eszköz lesz elérhető a repülőtéren.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.