Gőzerővel készül a nyári szezonra a Balaton partján a Lidl és az Aldi is, így mind a két vállalat növeli dolgozóit a tó partján – derül ki a diszkontláncok hétfői közleményeiből. Míg az Aldi 100 új munkahelyet hoz létre a Balaton partján, addig a Lidl a Balaton és a Velencei-tó partján együtt mintegy 150 munkahely teremtésére készül a nyári hónapokban.
Az is közös a két áruházláncban, hogy mind a ketten kínálnak részmunkaidős pozíciókat is a teljes állás mellett. A teljes munkaidős állások esetén a bérezés hasonló,
az Aldi ugyanis havi bruttó 595 200 forintos, a Lidl pedig ennél valamivel nagyobb, bruttó havi 636 ezer forintos fizetést kínál.
A részmunkaidős béreket a két cég közül csak az Aldi tette közzé, heti 30 óra esetén bruttó 446 400 forint, heti 35 óra esetén bruttó 520 800 forint a fizetés.
Tavaly a Lidl bruttó 588 ezer forintos fizetést kínált teljes munkaidőben, míg az Aldi 551 100 forintos bruttó fizetést hirdetett a teljes munkaidőben dolgozók számára.
Az Aldi a nyári hónapokban üzletei nyitvatartását is megnöveli, azok még vasárnap is általában este 8-ig nyitva tartanak és mind a két lánc készül szezonális termékek sorával a jégkrémektől a grillezés kellékein át a strandeszközökig.
Az Aldi emellett a nagyobb vásárlószámra készülve Szántódon és Balatonalmádiban légkondicionált sátrakat is felállít, ahol non-food termékek széles választéka várja a vevőket. A Lidl továbbá a fizetés mellett a munkába járáshoz is hozzájárul a szezonális dolgozók számára, mégpedig a törvényi előírásokon felül, sőt akár még szállást is biztosít a dolgozók számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.