BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nagyobb változások lesznek a következő húsz évben, mint az elmúlt ötvenben voltak

2016-ban csatlakozott az akkor már ötéves ViVeTechhez Márton Miklós, aki alapjaiban formálta át az informatikai cég működését. A szakember érkezésével megjelent az IT-biztonsági fókusz, ami önálló üzletágként olyan gyorsan kinőtte magát, hogy 2022-ben a Budapesti Értéktőzsdére is belépett a társaság, amely ráadásul most kategóriaváltásra készül. A ViVeTech vezérigazgatója a Kávészünetben mesélt a legnehezebb vezetői döntéseiről, a magyar cégek kibervédelmi felkészültségéről és arról, hogy meddig juthatnak el a következő években a már most is sci-fibe illő informatikai fejlesztések.

Már évtizedek óta foglalkozik a kiberbiztonság kérdésével Márton Miklós, aki 2016-ban csatlakozott a ViVeTechhez, és alapjaiban formálta át a társaság működését. „A nagy változást az jelenti, hogy korábban csak a nagyvállalatok és a közintézmények foglalkoztak az IT-védelemmel, de ma már a kisebb cégek és a magánemberek is elengedhetetlennek tartják” – érzékeltette a ViVeTech vezérigazgatója az elmúlt évek változásait a Kávészünetben.

A műsort itt hallgathatják meg:

 

A ViVeTech eredeti profilja az emberek és a gépek közötti kapcsolat javítása volt. Az üzlet 2011-ben egy akkoriban bőven a piaci trendek előtt járó ergonómiai szoftver fejlesztésével kezdődött. Márton Miklós csatlakozása után alakult ki és nőtt egyre nagyobbra a ma már legmeghatározóbbnak tekinthető kiberbiztonsági üzletág. 

A növekedés olyan gyors és látványos volt, hogy 2020-ban a cég igazgatósága elhatározta, hogy belép a Budapesti Értéktőzsdére. Az X-tend kategóriába történő bevezetés 2022 májusában történt meg, finoman fogalmazva is nehezített pályán.

„Ha 2020 elején 5-6 kihívást kellett volna felírnom egy lapra, ami nehezítheti a tőzsdei bevezetésünket, biztosan nem lett volna benne a világjárvány, az általános lezárások, a háború, a rövid ideig tízszeresére emelkedő energiaköltségek” – mesélt a külső körülményekről Márton Miklós.

A szakember hozzátette, hogy ezekben az években az állampapírpiac sokkal kedvezőbb alternatívát jelentett a részvényekhez képest. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatban azt éreztük, hogy ez volt életünk legjobb döntése”. A legnehezebb időszakon azonban már túl van a hazai tőkepiac, amit az is jól jelez, hogy a ViVeTech is újabb mérföldkőre, kategóriaváltásra készül a pesti tőzsdén – erről is beszélt Márton Miklós a Kávészünet legújabb epizódjában. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.