BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Hamiltont sokkolta a látvány, Alonsónak és a szurkolóknak is tetszik a felújított Hungaroring

Ugyan még a vasárnapi futam után is folytatódnak a felújítási munkálatok a Hungaroringen, a 40. Magyar Nagydíj csapatait és szurkolóit már most is modern, 21. századi körülmények fogadják a paddockban, a boxutcában és a már megújult főlelátó környékén. A versenyzők közül többek között Lewis Hamilton, Lando Norris és Fernando Alonso is dicsérte a fejlesztéseket, és a Magyar Nagydíjra érkező drukkereknek is elnyerte a tetszését a felújított pálya.

A mogyoródi aszfaltcsík épületeinek, kiszolgálólétesítményeinek rekonstrukciója tavaly kezdődött, és bár a kétéves folyamatnak még csak a felénél tart a kivitelező, a leglátványosabb részek, a főépület és a főlelátó, valamint azok környékének a felújítása érezhetően sokat javított a komfortérzeten. A paddockban közel kétszer annyi hely van, mint korábban, így bár már a Magyar Nagydíj pénteki napján is sokan voltak a „színfalak mögötti” területen, ezúttal jobban eloszlott a tömeg, ami a versenyzők tetszését is elnyerte.

Lewis Hamilton, Magyar Nagydíj
Lewis Hamiltont lenyűgözte a Magyar Nagydíj megújult helyszíne / Fotó: Anadolu via AFP

„Szerintem eddig sem mondhattunk, hogy rossz volt itt az infrastruktúra, viszont az új azért sokkal jobb, teljes mértékben F1-es színvonalú. Én eddig sem bántam azt, ami volt, nem vagyok finnyás, amúgy is megvan a saját szobám a csapat motorhome-jában. Viszont a rajongók és a vendéglátás szempontjából mindenképp jó dolog, és ez a legfontosabb” – idézte az MTI tudósítása a világbajnoki pontversenyben második brit Lando Norrist.

Honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton arról beszélt a versenypálya közösségi oldalán, hogy amikor először belépett a paddockba, és meglátta, „sokkolta a látvány”. „Gyönyörű az új épület. Talán tavaly már mondták, hogy felújítják az infrastruktúrát, de azóta erről megfeledkeztem. Igazán nagyszerű, mert ez a pálya pontosan ezt érdemli. Ez azon ikonikus pályák közé tartozik, amelyeknek még nagyon sokáig a versenynaptárban kell lennie” – jelentette ki a Ferrari versenyzője, míg a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso arról beszélt, a Hungaroring „egy történelmi pálya lett  modern köntösbe bújtatva”.

F1 Grand Prix of Hungary - Previews
Fernando Alonso, az Aston Martin veterán pilótája is elismeréssel szólt a felújított pályáról / Fotó: NurPhoto via AFP

„Amikor beléptem, nem ismertem rá a paddockra, ami elképesztő, így egyik évről a másikra. Lenyűgöző, hogy a szervezők mire voltak képesek. Fantasztikus lesz látni az emberekkel teli lelátót a nagydíj előtt, ahogy kihajtunk majd a pályára. Nagyszerű, hogy minden sokkal nagyobb lett, és ez a boxkijáratra is vonatkozik, mert eddig mindig egész szűk volt kihajtani a gyorssávba” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak nyilatkozva Esteban Ocon, a futam 2021-es győztese.

A szélesebb, nagyobb paddockban immár kényelmesen elférnek a csapatok és a drukkerek, valamint az istállók bázisainak számító motorhome-ok és a boxok között is van hely: eddig a főhadiszállások gyakorlatilag az épületből „nőttek ki”, mert csak így fértek el. Megújult a főlelátó és a mögötte kialakított rendezvénytér is, így aztán – igaz, pénteken még közel sem volt telt ház, de – itt is megszűnt a korábbi nagy tömeg, és bár a büféknél, mosdóknál és az istállók relikviáit árusító helyeknél most is hosszú volt a várakozási idő, az emberek kényelmesen tudtak várni a sorukra.

Charles Leclerc örömmel osztott autogramot a Magyar Nagydíjra ezúttal is szép számban kilátogató Ferrari-rajongóknak / Fotó: Facebook / Hungaroring / Ladoczki Balazs

A vendéglátóhelyek nagy része is modern, 21. századi környezetbe költözhetett: ezen a részen gyakorlatilag megszűnt az innen-onnan összeszedett padokról való árusítás, ami szintén vonzóbbá tette a szurkolók számára a szolgáltatásokat. Látványra a rendezvénytér is legalább kétszer akkora, mint korábban, és mosdóból is jóval több – és modernebb – tűnt elérhetőnek, mint egy évvel ezelőtt.

A szurkolók közül szinte minden megkérdezett, visszajáró drukker elégedetten nyilatkozott a változásokról, sokak számára a legnagyobb problémát ugyanakkor egyértelműen Hamilton téli csapatváltása okozta: a sok rajongója „megtartotta” korábbi együttese, a Mercedes relikviáit, ugyanakkor már vásárolt hozzá a Ferrari vörös színeiben pompázó sapkát, pólót, vagy egyéb kiegészítőt.

A boxutca-látogatás résztvevői a Forma1-es Magyar Nagydíj helyszínén / Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

Közel tíz éve dédelgetett álom valósult meg a Hungaroring felújításával

A felújított Hungaroringet bemutató június 19-i sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt úgy fogalmazott: csaknem tíz éve dédelgetett álom teljesül azzal, hogy átvehetik az új épületeket és a megújult infrastruktúrát. 

Az eredetileg tervezett 78 milliárd forintos költségvetést nem léptük át, és nem is lehetett túllépni, s büszkék vagyunk arra, hogy a Forma–1-es Magyar Nagydíj egy olyan rendezvény, amely önmagát eltartja. Az elmúlt 15 évből 13-szor a jegybevételekből nyereséges volt a zrt., amelynek a Hungaroring fenntartásához és a versenyszervezéshez nincs szüksége állami támogatásra.

Arról, hogy pontosan milyen fejlesztések valósultak meg, erre a linkre kattintva olvashat részletesen.

Évente több százezer nézőt vonz a Magyar Nagydíj, idén is telt házzal számolnak a szervezők

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a sajtóeseményen kiemelte: a Forma–1 Magyar Nagydíj immár negyven éve a leglátogatottabb magyarországi sportesemény, amelyre minden évben több százezer ember jön el nézőként, ráadásul a Hungaroringre látogatók 80 százaléka külföldről érkezik. Az idei futamra már az előző év novemberében elkelt a jegyek jelentős része, ha pedig nemzetgazdasági szempontból tekintünk az eseményre, akkor elmondható, hogy minden, a magyar kormány által biztosított egy forint másfélszeresen térül meg, tavaly például csak a Forma–1-nek köszönhetően 26 milliárd forinttal nőtt a bruttó nemzeti össztermék bevételi oldala.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.