Történelmi vasútfejlesztést jelentett be Vitézy Dávid: látványterveken az M3-as metró meghosszabbítása
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTervezés alatt van az M3-as metróvonal északi irányú meghosszabbítása, amelynek célja az újpesti és a káposztásmegyeri lakótelep, Rákospalota-kertváros, az újpesti kerületközpont és a belváros közötti közvetlen, színvonalas, a kötöttpályás közösségi közlekedés minden előnyét felsorokoztató kapcsolat kialakítása – tájékoztat honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Hiánypótló fejlesztés a budapesti közlekedésben
Kiemelték, hogy a projekt célja emellett a főváros északi agglomerációját kiszolgáló városi közforgalmú közlekedési fogadóövezet kialakítása és az észak-pesti térség hatékony forgalomszervezése. A pontos műszaki tervezésnek köszönhetően a műszaki tervek már konkrét nyomvonalat és megállókat is tartalmaznak. Hozzátették, hogy a BKK engedélyezési tervvel rendelkezik.
A tervek egy ideje már fellelhetők a közlekedési vállalat oldalán, azonban a téma azt követően került ismért napirendre, hogy szerdán bejelentették, hogy európai uniós forrásból meghosszabbítják az M3-as metró északi szakaszát. Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Facebook-oldalán történelmi napnak nevezte a döntést a magyar és a fővárosi közösségi közlekedés szempontjából.
A beruházás Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési miniszter szerdai sajtótájékoztatóján bejelentett, kibővített uniós közlekedésfejlesztési program részeként valósulhat meg. Karácsony Gergely tájékoztatása szerint a főváros forrást kap az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonalának északi meghosszabbítására.
Ilyen lehet a meghosszabbított M3-as metró
A főpolgármester posztja szerint az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonalának, az M3-as metrónak a Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak. Most a Rákospalota-Újpest vasútállomásig tartó meghosszabbítás fér bele pénzben és időben, de ez is óriási előrelépés, mert így a beruházás összehangolható a kapcsolódó elővárosi fejlesztésekkel. A beruházás így egyszerre szolgálja a budapesti és az agglomerációból érkező utasokat.
A BKK honlapján szereplő előzménytervekből kiderül, hogy ha a teljes bővítési terv megvalósulna, akkor az M3-as metró 4800 méterrel lenne hosszabb, ami ez 5 új állomást jelentene. Ezen kívül egy járműteleppel, valamint a Megyeri úti végállomásnál 300 új P+R várakozóhellyel bővülne az infrastruktúra.
Vitézy Dávid egyelőre nem a teljes fenti elképzelést valósítaná meg, csak annak egy részét: a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv keretében az M3 metrót a veresegyházi és váci vasútvonalat vasútállomásáig, Rákospalota-Újpestig hosszabbítanák meg. Ez két új megállót jelentene, a Rákospalota-Újpest végállomás mellett a Rózsa utcai lakótelepnél is megállna a metró.

A közlekedési és beruházási miniszter szerint ez a beruházás 2030-ig megvalósulhatna az uniós pénzekből, és 80 milliárd forintba kerülne a kivitelezés. Ezzel egy olyan csomópont jönne létre Rákospalota-Újpesten, mint amilyen Kelenföldön és Kőbánya-Kispesten is van.
Vitézy Dávid hozzátette, hogy jó lenne a későbbiekben a metrót az eredeti tervek szerint Káposztásmegyerig meghosszabbítani, és erről nem is mondtak le, de egyelőre a most bejelentett a szakasz megépítését látják megvalósíthatónak. Erről már egyeztetett is Karácsony Gergellyel.
Az M3-as metróról szóló rész az alábbi videóban 1 óra 47 percnél hallható.


