Apadó megtakarítások

A gazdaság dinamikus bővülését és a lakossági jövedelmek növekedését nem követik a háztartások pénzügyi megtakarításai. A bankokban, értékpapírokban, nyugdíjpénztárakban elhelyezett megtakarítások növekedése az év első kilenc havában alig haladta meg az infláció ütemét, holott a háztartások jövedelme reálértékben nőtt. A lakosság megtakarítási hajlandósága már harmadik éve csökken.

A megtakarítási hajlam csökkenését a háztartások hiteleinek bővülése kíséri. A korábbi trendtől eltérően az idén már nemcsak a fogyasztási hitelek emelkednek dinamikusan, hanem a lakáskölcsönök is meglódultak. Az áruvásárlási hitelek bővülő kínálata erősíti a lakosság fogyasztási hajlandóságát, jóllehet az ilyen hitelek reálkamata igen magas, jócskán meghaladja a 10-15 százalékot. A háztartások egy része a korábbi években elhalasztott beszerzéseihez a hitelek mellett -. saját forrásként .- korábbi megtakarításait is igénybe veszi. A fogyasztási hitelek növekvő mértékű felhasználása ezért a megtakarítások csökkenését idézi elő.

A korábbi években a lakáscélú hitelek állománya folyamatosan csökkent, mivel az új hitelfelvételek elmaradtak a hetvenes--nyolcvanas években nyújtott kedvezményes kölcsönök törlesztésének mértékétől. A bankok ugyan már a kilencvenes évek közepétől próbáltak új hitelkonstrukciókkal előrukkolni, de mivel a jelzálog-hitelezést számos jogi és gazdasági akadály korlátozta, a hitelezési kockázat magas maradt. A zálogjog érvényesítésére általában csak hosszú bírósági procedúra után kerülhet sor, miközben az ingatlanok piaci ára hosszú ideig nyomott volt. Az utóbbi két évben az ingatlanárak gyors növekedése javította a lakáshitelezés feltételeit.

A lakáskölcsönök ez évben tapasztalt felfutásában a banki hitelkínálat bővülése mellett a kormányzati kamattámogatás is szerepet játszik. A magát "polgárinak" nevező kormány lakáspolitikája elsősorban a magas jövedelmű gyerekes családok lakásvásárlását könnyíti meg. A lakossági ügyfélkört már nemcsak a forrásgyűjtési, hanem mindinkább kölcsönzési szándékkal is megcélzó bankok növekvő lakossági hitelkínálatát tehát a kormánypolitika is meglódította.

A háztartások pénzügyi megtakarításait nemcsak a bővülő fogyasztás és az ezzel együtt erősödő eladósodás vetette vissza, hanem a gyorsan csökkenő reálkamatok is. Ezek a rövid lejáratú betéteken az idén már negatívvá váltak, de az állampapírhozamok is októberig csökkenő tendenciát mutattak. A kamatok csökkenése az év elején indult meg, amikor a forint erősödésére spekuláló tőkebeáramlás rázúdult az állampapírpiacra. A piaci hozamok esését követte az MNB másfél százalékos kamatvágása februárban, aminek hatása azonnal megjelent a bankok betéti kamataiban. Ugyanakkor a nyáron megtört az infláció addigi csökkenő trendje, sőt szeptembertől növekvő tendenciát mutat. Ennek hatására az állampapírok reálhozama a korábbi 4-ről átlagosan 1-2 százalékra csökkent, a bankbetéteké pedig negatív értékűvé vált, a várható inflációval számolva --1--0 százalék közé süllyedt.

Az inflációs trendben drámai fordulatot hozó szeptemberi 10,3 százalékos éves ütem bejelentése az MNB-t újabb kamatlépésre ösztökélte: még a megdöbbentő inflációs adat közlése napján, október 11-én délután 1 százalékkal emelte irányadó kamatait. Az állampapírhozamok azonnal reagáltak a sokkoló szeptemberi inflációs adatra és a jegybanki kamatemelésre. Ma úgy néz ki, hogy az éven túli lejáratú államkötvények piaca túl is reagálta az inflációs sokkot: a következő évekre prognosztizálható infláció mellett 5-7 százalékos reálhozamok valószínűsíthetők. A rövidebb lejáratokon az előretekintő inflációval számolva kisebb reálkamatok alakultak ki az állampapírhozamokban.

A bankok betéti kamatai többnyire tompítottan és néhány hetes késéssel követték csak a jegybanki kamatemelést. Volt olyan bank, amelyik azért, mert már a jegybanki lépést megelőzően emelte kamatait (például a Postabank és a CIB), volt, amelyik a kivárás taktikáját választotta (ez utóbbi magatartás jellemezte a lakossági betétek 42 százalékával rendelkező OTP-t). A leggyorsabban és a legnagyobb mértékben az MKB és az Erste Bank reagált, a lekötött betétet kamatát egy százalékponttal emelték. Fürgeségben a Raiffeisen Bank és a K&H sem maradt el tőlük, csak a kamatemelés mértéke volt kisebb, illetve a betétek érintett köre volt szűkebb.

A bankok eddigi kamatemelései összességében elmaradtak az állampapír-piaci hozamok emelkedésétől. Bár az előrevetített inflációval mért reálkamatok valamelyest nőttek, a jelenlegi mértékek aligha ösztönzik a betéti megtakarításokat. Ez is erősítheti azt a már megfigyelhető trendet, hogy a pénzügyi megtakarítások közül egyre inkább csak a tranzakciós jellegűek (folyószámlabetétek) kerülnek közvetlenül a bankokhoz, a tartósabb megtakarítások mind nagyobb hányada a nem banki közvetítőkhöz (befektetési alapokba, biztosítókhoz, nyugdíjpénztárakhoz) áramlik. Ez utóbbiak részesedése a lakossági megtakarításokból ma már meghaladja a 36 százalékot, míg 1997-ben még 29 százalék volt. A bankok részesedése ezzel párhuzamosan 58 százalékról 52-re csökkent.

A megtakarítások összessége szempontjából végül is mindegy, hogy milyen pénzügyi közvetítő intézményekhez kerül. A gondot inkább a megtakarítási ráta stabilan csökkenő trendje jelenti: az, hogy a GDP mind kisebb hányadát teszik ki a lakosság nettó pénzügyi megtakarításai. A ráta 1998-ban még megközelítette a 8 százalékot, 1999-ben 6,7 százalékra csökkent, az idei évben pedig várhatóan 5,6 százalék körül alakul. A megtakarítási hajlam gyengülése viszont hosszabb távon alááshatja a kiegyensúlyozott növekedést, hiszen a gyors bővülés belső finanszírozása kerülhet veszélybe. A rendkívül dinamikus gazdasági növekedés belföldi finanszírozása szükségessé teszi a pénzügyi megtakarítások korábbinál erőteljesebb bővülését.

A folyó fizetési mérleg hiányának növekedése elkerülhetetlen a következő egy-két évben .- éppen a gyors gazdasági bővülés miatt. Ugyanakkor a hiány finanszírozása egyre kevésbé lehetséges a külföldi működőtőke- és portfólióbefektetésekkel. Különösen akkor, ha -. amint azt az idei számok jelzik .- a portfólióbefektetések hónapról hónapra növekvő negatív egyenleget jeleznek, vagyis azt, hogy éppen az ilyen befektetések kivonása megy végbe. Míg a korábbi években a működőtőke- és a portfólióbefektetések biztosították, hogy a folyó fizetési mérleg hiányát a nem adóssággeneráló befektetések finanszírozzák, az idei évben jó, ha felére nyújtanak ezek a befektetések fedezetet, és a tendencia megfordulása jövőre sem várható. Ezért lenne különösen fontos, hogy a háztartások megtakarításai a vállalati beruházások mellett a folyó fizetési mérleg hiányát is mind nagyobb mértékben tudják finanszírozni.

A jelenlegi árfolyamrendszerben azonban komoly gondot okoz az, hogy a megtakarításokat ösztönző belföldi reálkamatok egyúttal növelik a devizájukat forintra váltó külföldi befektetők kamatprémiumát, ami tetemes költséget jelent a magyar államnak. Az árfolyam szűk lebegtetési sávja és a forintleértékelés előre bejelentett üteme mellett a devizatulajdonosok alacsony árfolyamkockázat mellett tarthatják forintban megtakarításaikat, miközben a konverzió révén megnövekvő forintlikviditás semlegesítésére a Magyar Nemzeti Banknak magas kamatú kötvényeket kell kibocsátania.

Ha viszont a jegybank alacsonyan tartja a kamatokat, akkor azzal maga is erősíti a keresletet, ami egyrészt a megtakarítások csökkenéséhez, másrészt az infláció növekedéséhez vezethet. A megtakarítások ösztönző, illetve a tőkebeáramlással együtt járó állami költségeket mérséklő kamatpolitika most az előbbi javára billent. Továbbra is kérdés marad azonban, hogy a pár héttel ezelőtti kamatemelés képes lesz-e megállítani a megtakarítások apadását és az infláció megugrását. Ez most már döntően a kormány fiskális politikáján múlik.