BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kire szavaznak bevándorlóink? Arabok: Fidesz, kínaiak: MSZP?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár a bevándorlókat a felmérések szerint hazánban sem fogadják szívesen, azok viszonylag kevesen vannak, ráadásul a munkaerőpiac egyik legaktívabb rétegét alkotják.

Európa több országában is komoly társadalmi feszültségeket okoz a nagymértékű bevándorlás. Spanyolországban például - jóllehet a bevándorlók az ország gazdaságának motorját adták az elmúlt évtizedben - a munkanélküliek száma a válság hatására köreikben még magasabb lett. A bevándorlás ráadásul az európai átlagnál jóval gyorsabb ütemben ment végbe, így az asszimiláció is csak csíráiban kezdődhetett el a lakosság közel 12%-át adó bevándorlók körében.

Magyarországon a statisztikai hivatal, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján az összes hazánkban élő migráns száma mindössze kétszázezerre tehető, ezen belül a “harmadik országbeliek” aránya 35-40 százalék. Ez európai mércével kevés, regionális szinten viszont csak Csehországba érkeznek többen.

Kováts András szociológus a Magyar Narancsnak kifejtette: a magyar rendszer a kontinensen középutasnak számít, de nagyon erősen szelektál. “Nehéz bevándorolni, elég szigorúak a kritériumok, az átlagos magyar egzisztenciához képest egy migránsnak jóval többet kell felmutatnia, hogy maradhasson” – mondta Kováts András, majd hozzátette: a korábbi ötvenezres kínai kolónia például a vízumkényszer, a vállalkozói és letelepedési engedélyek megszigorítása miatt tíz-tizenötezerre apadt.

Az MTA és a Nemzetközi Összehasonlító Kutatásokat Támogató Alapítvány komplex szociológiai kutatásából kiderül: a migránsok között magasabb a foglalkoztatás aránya, a vállalkozók aránya magasabb, a munkanélküliként támogatottak aránya elenyésző. Az iskolázottsági mutatók is kedvezőbbek, különösen a tartósan itt élőknél.

“A bevándorlókat jobban érdekli a politika, mint a magyarokat, igaz több mint a felük nem ismeri a pártokat. Az érdemi válaszok azt mutatták, hogy a kárpátaljai magyarok, az ukránok és az arabok számára inkább a Fidesz, míg a többi migráns csoport számára inkább az MSZP volt szimpatikus” – ismertette az eredményeket Kováts a hetilapban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.