BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milyen nyersanyagokba érdemes idén befektetni?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az első hónapok raliját követően májusban a nyersanyagpiacon látványos zuhanás történt, így jogosan merül fel a kérdés, vajon folytatódik-e a korábbi növekedési periódus, vagy trendfordulóhoz érkezett a piac.

„A továbbra is stabil gazdasági növekedés egyértelműen fenntartja a kereslet jelenlegi szintjét, így az aktuális árszinteken ismét érdemes fontolóra venni a nyersanyag típusú befektetéseket” – javasolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A tavalyi trendhez képest az idei év elején változás történt a nyersanyagpiacon, hiszen míg 2010-ben leginkább a nemesfémek és az élelmiszerek árai növekedtek jelentősen, addig 2011 első negyedévében – főként az észak-afrikai és távol-keleti politikai bizonytalanság következtében – a nyersanyagosztályon belül elsősorban az energiahordozók árai emelkedtek kiugró mértékben. Május első napjaiban aztán ez az emelkedő trend megszakadt, és nagymértékű, több mint 10 százalékos zuhanás történt, amihez hasonló csökkenés 2008-ban történt utoljára.

„Az okok főként arra vezethetőek vissza, hogy az Európai Központi Bank visszafogott nyilatkozatainak hatására újra erősödni kezdett a dollár, miközben a gyenge amerikai és német makrogazdasági adatok, valamint a feltörekvő piacok növekedési kilátásainak bizonytalansága a nyersanyagok iránti igény csökkenését vetítette előre. A határidős tőzsdéken a letéti követelmények szigorítása pedig még tovább erősítette ezt a korrekciós folyamatot” – magyarázta a Horváth István.

„Az év további részét tekintve azt látjuk, hogy a globális növekedési kilátások ugyan némileg gyengébbek, mint fél évvel ezelőtt, de még mindig stabilnak tekinthetők. A fejlett piacokon 2 százalék, a feltörekvő régiókban 6 százalék feletti növekedés várható 2011-re, így a világgazdaság jelentős nyersanyagigénye továbbra is fennmarad, és az első negyedévben a japán katasztrófa jelentős mértékű keresletcsökkentő hatására sem kell a továbbiakban számítani” – mondta el Horváth. A kőolaj világpiaci árát ezen túlmenően az is fokozhatja, hogy jelenlegi ismereteink szerint a líbiai olajmezők kínálata tartósan, a következő egy-két évre kiesik, miközben a keresleti oldalon a kínai gépjárműállomány bővülése komoly igényt generál. Az arany esetében, bár a tavaly tapasztalt mértékű árfolyam emelkedés idén nem várható, a Fed kamatemelés hiányában továbbra is negatív dollár reál kamatszint és a gyengélkedő dollár árfolyam továbbra is fenntartja a befektetők fokozott érdeklődését a nemesfém iránt.

„A fent említett tényezők miatt a nyersanyagokat így továbbra is ígéretes befektetési lehetőségnek tartjuk,  emellett kiválóan alkalmasak a befektetési eszközkategóriák változatosságának növelésére a magasabb kockázatú portfóliókban” – javasolja a befektetési szakember.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.