Világgazdaság

A gumiabroncsok állapotán is múlik a biztonság

Hazai és nemzetközi felmérések tucatjai mutattak rá, hogy a költségek csökkentése és tervezhetősége jelenti a siker legfőbb összetevőit a fuvarozó, szállítmányozói szektorban. Számtalan egyéb költségtényező mellett a gumiabroncsok cseréje, karbantartása is igen jelentős tétel, hiszen csak egy nyergesvontató esetében a gumiabroncsok cseréje 600-800 ezer forint körül alakulhat.

Érthető tehát, ha a cégek többsége óvatos a cserét illetően és egyre többen próbálják tervezhetővé tenni a gumiabroncsokkal kapcsolatos költségeiket. Azonban a gumiabroncsok megfelelő állapota nem csupán az üzemanyag fogyasztás, hanem a közlekedés biztonságának szempontjából is kiemelten fontos tényező. Erre szeretné felhívni a figyelmet a Continental a Világgazdaság „Tudatos és Gazdaságos vezetés” című konferenciáján is.

„Azt tapasztaljuk, hogy a magyar fuvarozók, szállítmányozók tudatosabbá váltak az élesedő piaci versenyben, egyre többen ismerik fel, hogy a sikeres flottaüzemeltetés a gumiabroncsok kiválasztásánál kezdődik” – mondta el lapunknak Sőregi Gábor, a Continental Hungaria Kft. tehergépkocsi abroncs üzletágvezetője. A Continental a hazai piacon elsőként indította el átfogó tehergépkocsi flottaszolgáltatási rendszerét három évvel ezelőtt Conti360 néven. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján Sőregi egyértelműen a gazdaságosságot, a költségek tervezhetőségét, és a biztonságot emeli ki, amelyek mentén versenyelőnyre tesznek szert fuvarozó partnereik.

„Egyáltalán nem mindegy, milyen abroncsokkal szereljük fel a teherautókat, hiszen a nagy gördülési ellenállással rendelkező gumiabroncsok növelik az üzemanyag-felhasználást. A legkorszerűbb abroncsok például 25 százalékkal alacsonyabb a gördülési ellenállással bírnak elődjeikhez képest, ami üzemanyag-megtakarításban kifejezve 100 kilométerenként több mint 1,9 litert jelent. Ez egy nagyobb kamionflotta esetében több tízmilliós költségmegtakarítást is jelenthet” – hívta fel a figyelmet Sőregi, hozzá téve, fontos, hogy folyamatosan „felügyelet alatt” tartsuk az abroncsokat.

Az abroncsnyomás állandó ellenőrzése is kulcsszerepet játszik a gazdaságos üzemeltetésben és a biztonságosabb közúti közlekedésben. Elég, ha az abroncsban csak egy kicsivel alacsonyabb a nyomás az előírtnál, máris megváltoznak a rugalmassági jellemzői, ami miatt jelentősen lerövidül az élettartam. Átlagosan a kereskedelmi fuvarozásban résztvevő járművek 12 százaléka közlekedik az előírtnál alacsonyabb abroncsnyomással. Ez okozza a defektek több mint kilencven százalékát. Ha a gumiabroncsban túl magas a nyomás, a tervezettnél gyorsabban vagy egyenetlenül kopik, amelynek következménye szintén az, hogy a vártnál korábban kell cserélni.

Nagyobb flottákkal dolgozó vállalkozásoknál ezek a problémák több millió forinttal növelhetik a költségeket, ami a profit rovására megy. A Continental abroncsnyomás-ellenőrző rendszere, a ContiPressureCheck – amelyet a cég a flottaszolgáltatási rendszerének egyik elemeként kínál – ezektől a felesleges kiadásoktól kíméli meg a fuvarozókat. A rendszer valós idejű adatokat szolgáltat az abroncsok nyomásáról és hőmérsékletéről a sofőröknek, akik szükség esetén azonnal reagálni tudnak.

„A Continental rendszere gépjárműmárkától függetlenül minden abronccsal működik és az így felszerelt járművek abroncsainak váza az első életciklusuk végén kifogástalan állapotban van az újrafutózáshoz, így jóval kevesebbet kell költeni a cégeknek újak beszerzésére" – mutatott rá Sőregi Gábor.

biztonságLMP-ügyek vezetés konferencia