Kézipoggyászdíjak: megkezdődött a végső csata az EU-ban, a Ryanair bukhat bele elsőként – az összes fapadosnál újraírhatják a szabályokat
Az olcsó repülőjegyek királya és a spanyol fogyasztóvédelmi miniszter közötti csatározás bírósági szakaszba lépett: Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója és Pablo Bustinduy spanyol miniszter vitája immár nemcsak politikai, hanem uniós jogi ügy is. A vita tárgya: jogszerű-e, ha a fapados légitársaságok külön díjat számítanak fel a kézipoggyászért és más, korábban ingyenes szolgáltatásokért?

A konfliktus 2024 novemberében robbant ki, amikor a spanyol fogyasztóvédelmi minisztérium 107 millió eurós bírságot szabott ki a Ryanairre. A döntés szerint a légitársaság jogtalanul számított fel pluszdíjat a nagyobb kézipoggyászért, a kísérő nélkül utazó kiskorúak melletti ülőhelyért, valamint a helyszíni beszállókártya-nyomtatásért. A bírság azonban szinte kizárólag a Ryanairt célozta, ami már önmagában vitát váltott ki a versenysemlegességről.
O’Leary és több más diszkont-légitársaság bírósághoz fordult, a spanyol hatóság döntését pedig most az Európai Bizottság is vizsgálja. Október 8-án Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Spanyolország ellen, arra hivatkozva, hogy a bírság sértheti az uniós szabályokat, amelyek a szolgáltatók árképzési szabadságát garantálják.
A vita gyorsan személyeskedésbe torkollott:
a Ryanair vezérigazgatója a Bizottság döntését „nagy győzelemnek” nevezte a fogyasztók és az olcsó repülés számára,
hozzátéve, hogy „rossz nap ez azoknak a kommunista minisztereknek, akik meg akarják mondani a légitársaságoknak, hogyan árazzanak”.
Bustinduy keményen visszavágott: „O’Leary úrnak lehet sok pénze és befolyása, sőt, talán barátai is a bizottságban, de neveltetése és igaza bizonyosan nincs” – idézte őt a spanyol sajtó. A miniszter szerint a kézipoggyászért felszámított díj „visszaélésszerű gyakorlat”, és a tárca kötelessége megvédeni a fogyasztókat.
A jogvita két szálon halad:
- egyrészt a spanyol bíróságok vizsgálják a Ryanair fellebbezését,
- másrészt az Európai Bizottság és Madrid közötti eljárás is az Európai Unió Bírósága elé kerülhet.
Ha Spanyolország nem tudja meggyőzni Brüsszelt, hogy a bírságok nem sértik az uniós árképzési szabadságot, az ügy akár precedensértékű ítélethez is vezethet. Bustinduy szerint „sajnálatos”, hogy a bizottság „a nagyvállalatok ügyvédjeként” lép fel, míg O’Leary azzal érvel: ha a kormányok megtiltják a poggyászdíjak alkalmazását, azzal épp a takarékos utazók járnak rosszul, mert drágulni fog a jegy mindenki számára.
A fapados modell szíve: a kiegészítő díjak
A kézipoggyászdíj nem apróság a Ryanair üzleti modelljében: a vállalat legutóbbi éves jelentése szerint az úgynevezett kiegészítő bevételek – például a csomagdíjak, ülőhelyválasztási díjak és prioritásos beszállások – 4,7 milliárd eurót tettek ki a teljes 13,95 milliárd eurós bevételből.
A Ryanair még a dolgozóit is ösztönzi: 1,5 eurós bónuszt kapnak, ha rajtakapnak egy utast, aki megpróbálja elrejteni a túlméretezett poggyászát.
„Utazóink kevesebb mint 0,1 százaléka próbálja kijátszani a szabályokat – és mi díjat számítunk fel nekik” – mondta O’Leary a Politicónak.
A kézipoggyász körüli vita nemcsak Spanyolország ügye. Az Európai Parlament a héten olyan álláspontot fogadott el, amely szerint az utasoknak joguk lenne legalább hét kilogrammos kézipoggyászt és egy kisebb táskát ingyenesen felvinni a fedélzetre. Ez szembemegy a bizottság és több tagállam véleményével, amelyek csak egy kis kézipoggyászt engednének ingyenesen – éppen úgy, ahogy a Ryanair jelenleg is teszi.
Ha az EP javaslata valóra válik, az alapjaiban írhatja át a fapados légitársaságok üzleti modelljét, és akár milliárdos bevételkiesést is okozhat a szektornak.