BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés cég tervez forrásbevonást

A magyar cégeknek csak 4,5 százaléka szeretne tőkebevonást végrehajtani ebben az évben, ám a bevonni tervezett pénz nagysága megemelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A magyarországi vállalatok 4,5 százaléka tervez tőkét bevonni 2017-ben, miközben egy évvel korábban még 8,3 százalék volt az arány – derül ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) múlt év őszén készített felméréséből. Az MFB szerint 2016 végén három csoport volt megragadható, ahol viszonylag magas a következő egy évre keresletet jelzők hányada: a mikrocégeknél (6,4 százalék), a közép-magyarországi székhelyű vállalatoknál (6,3 százalék) és az exportra fókuszáló vállalkozásoknál (6,5 százalék) haladta meg az átlagot a tőkebevonásban gondolkodók aránya.

Iparági bontásban az infokommunikáció és az oktatás területén a vállalatok viszonylag nagy része (legalább tizede) jelezte, hogy tőkéhez kíván jutni a felmérést követő egy éven belül. Az ipari ágazatok körében a tőke iránti nagyobb arányú kereslet általában a beruházási hitelek iránti nagyobb fokú érdeklődéssel párosul, míg a tercier szektoron belül inkább helyettesítő terméknek számít a kétfajta forrás. Az infokommunikáció és az oktatás például inkább a tőkebevonást, míg a gépjárműjavítás, -karbantartás a beruházási hiteleket favorizálja.

A felmérés szerint a korábbi tőkebevonási kísérletek jelentősen befolyásolják a 2017. évi terveket is: a tőkebevonási szándék kifejezetten erős abban a két vállalati szegmensben, amely a felmérést megelőzően vagy eredménytelenül próbálkozott, vagy sikerrel járt a tőke bevonásával. Ezzel szemben a semmilyen korábbi tapasztalattal nem rendelkezők körében alacsonynak mondható az érdeklődők hányada. Az ilyen cégek körében a bevonni tervezett tőke nagyságának mediánja 100 millió forint, ami 70 millióval haladja meg az egy évvel korábbit. Míg 2015 őszén a keresletet jelző cégek fele 10–50 millió, addig tavaly az érdeklődő vállalatok többsége 20–200 millió forint közötti összegben akart külső tőkéhez jutni.

Makroszinten a keresletet jelző cégek arányának visszaesését és a működő vállalatok számának apadását ellensúlyozta a bevonni tervezett tőke nagyságának emelkedése. Idén az MFB számításai szerint potenciálisan 800-1100 milliárd forint körüli tőkeigény jelentkezhet a magyar vállalati szektorban, ami az idei GDP 2,1-3 százalékát érheti el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.