BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirobbanó formában a tőzsde vezető cégei

Ha a legnagyobb tőzsdei társaságok idei első negyedéves beszámolóinak fő számait nézzük, nem lehet okuk panaszra a Budapesti Értéktőzsde befektetőinek: árbevételét a BUX-kosárban szereplő cégek mindegyike növelte, és az eredményadatok is jellemzően jóval kedvezőbben alakultak a bázisnál.

Az indexkosárban szereplő 16 cégből 10 tett közzé első negyedéves beszámolót az elmúlt hetekben. Az adatok önmagukért beszélnek: az árbevételi soron összességében 27 százalékos növekedés volt a 2016-os év azonos időszakához képest, a 10 cég adózott eredménye még ennél is dinamikusabban, 39 százalékkal nőtt éves összevetésben. Ráadásul nem egy-két társaság kiugró teljesítménye húzta fel a kumulált adatot.

Nagyon erős negyedévről számolt be az OTP, a Mol és a Richter is. Az OTP-nél azon túl, hogy a nettó profit több mint ötven százalékkal volt jobb az egy évvel korábbinál, kétszerese lett az elemzők által előre jelzett értéknek. Kisebb százalékos adattal, de hasonló teljesítményt mutatott a Mol, az olajtársaság minden üzletága jól húzott. A Richter árbevétele negyedével, nettó profitja bő 70 százalékkal ugrott a 2016-os első három hónap adataihoz képest. Nem lehettek maradéktalanul elégedettek a negyedik blue chip teljesítményével a részvényesek: bár az árbevétel a bázist és mérsékelten a várakozásokat is fölülmúlta, a Magyar Telekom adózott eredményéről ennek épp az ellenkezője mondható el.

A kisebb cégek közül a CIG és a Zwack két számjegyű árbevétel-növekedést ért el, profitját e két cég mellett a Grafisoft Park és a Rába is ilyen nagyságrendben volt képes hizlalni. (A Zwack pénzügyi éve április 1-jétől, március 30-ig tart, az adatok a teljes 2016–2017-es üzleti évre vonatkoznak.) Nyereségcsökkenésről csupán az ANY Biztonsági Nyomda adott számot az idei első beszámolójában.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az év eddig eltelt részében szűk 7 százalékkal emelkedett. A beszámolókban közölt adatok támogathatják a további áremelkedéseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.