BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A régióban bízhat a Zwack

Megmozgatja a Zwack piacát a vártnál nagyobb osztalékjavaslat. Klasszikus osztalékrali azért nem várható.

Előállt végre osztalékjavaslatával a Zwack. Mégse kárhoztassuk a „késedelemért” a menedzsmentet, mert a társaság üzleti éve rendesen a naptári első negyed végén zárul. Amint azt a frissen közzétett közgyűlési meghívóban olvashatjuk, az igazgatóság a 2017. március 31-ével zárult üzleti évre összesen 2,127 milliárd forint, azaz részvényenként 1050 forint osztalékot javasol. Ami a névértékre vetítve 105 százalékot jelent, míg a szerdai közzététel napjának 17 500 forintos záróárához képest épp 6 százalékos osztalékhozamot ígér.

A tőzsdei kalendáriumokban az elmúlt évek osztalékfizetéseihez vissza­lapozva azt láthatjuk, hogy 2012-ben 900 forintot, 2013-ban 775 forintot, 2014-ben 2500 forintot, 2015-ben 1200 forintot, míg tavaly 850 forintot fizettek részvényenként. Az osztalékhozam pedig 5 és 20 százalék között mozgott. A mostani 6 százalék ugyan a hozamsáv alsó határát közelíti, ám arról sem szabad elfeledkezni, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben az 5 százalék feletti hozamok már kiemelkedőnek tekinthetők. Más kérdés, hogy korábban az évi kétszeri osztalékfizetés sem volt egyedülálló a Zwacknál: 2009-ben (1300 és 1000 forint) és 2005-ben (800 és 80 forint) is láthattunk rá példát.

Ritka madár a klasszikus osztalékrali a Zwack piacán. Ami önmagában nem csoda, hiszen a részvények fele a családé, egynegyede szakmai befektető kezében van, s a német kisbefektetők egy része is úgy ül a részvényein, mint az aranytojást tojó tyúk a tojásain. Tulajdonképpen az a meglepő, hogy 2014 tavaszán egyaránt láthattuk a 2500 forintos osztalékjavaslat liftszerűen emelkedő beárazását, majd kisvártatva annak zuhanásszerű kiárazódását. Ugyanakkor a 2015 első félévi árfolyam-emelkedés, mely 14 ezer közeléből 18 ezer forintig repítette pár hónap alatt a kurzust, lényegében két-három évi osztalékot is előre árazott.

A jelenlegi szinteken már részben beárazottnak tekinthető az 1050 forint, hisz az előrelátó befektetők másfél hónapja csipegetik a Zwackot. Erre utalnak a forgalmi adatok, és láthattuk, hogy április közepén a 16 680 forintos lokális mélypontról előbb a 17 250 forintos ellenállásig, majd a 17 500 forintos lélektani szintig emelkedett az árfolyam. Bár ez az elmúlt napokban kétszer is megfogta az emelkedést – nyilván azzal összefüggésben, hogy a piac a tavalyi 850 forinthoz hasonló mértékű osztalékra számított.

Nos, az 1050 forintos osztalék hírére tegnap 120 forintos réssel nyitott a kurzus. Az előttünk álló hetekben lehet azért még némi tere az emelkedésnek, különösen, hogy a tavalyi osztalék kiárazódása után 17 200 forintnál fordult a kurzus, s azóta jobbára e körül hintázott az árfolyam.

A szintén szerdán közzétett éves jelentés, melyben a 2016–17-es üzleti év eredményeit ismerteti a társaság, tovább erősíti azt a régi benyomást, hogy a Zwack sorsa a régióhoz kötött. A lendületes, év/év alapon 17 százalékos árbevétel-növekedés mértéke lényegében megegyezik a belföldi nettó értékesítés bővülésével, miközben az export gyakorlatilag változatlan. Még beszédesebb az export szerkezete: amíg az amerikai és a németországi értékesítés visszaesett, addig a román piacon kiugró a növekedés, az olasz piac pedig stagnál. A tengerentúli áttörés már egy évtizede várat magára. Nagy növekedési sztorit tehát nem remélhetünk a Zwacktól, ám a termékei iránti regionális érdeklődés töretlen, s ez azért stabil pályát biztosíthat a papírnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.