Támadásra indul a BUX a 36 ezer pontos határ ellen
Március eleje óta az S&P 500 tőzsdeindex többszöri próbálkozásra sem volt képes átlépni a 2400-as küszöböt. Ennek eredményeképpen azóta két emelkedő trendből is kioldalazott. A folyamat során egy kereskedési sáv alakult ki 2321–2400 pont között. A jegyzés túl van a második emelkedő trend megtörésén, de ismét próbálja elérni a sáv tetejét. Ha ez sikerülne is, a kurzus várhatóan nem lép ki az említett sáv felső szélén. Mivel a jegyzés, illetve az RSI indikátor március óta egymáshoz képest negatív divergenciát mutat – a kurzus egymást követő maximumai nem csökkennek, az indikátoré viszont igen –, inkább arra számítunk, hogy az index ismét délnek fordul, és a sáv alját közelíti meg. Amennyiben abból ki is lép, 2300, illetve 2260 pont között lehet a potenciális támasz. A frankfurti DAX 30 új történelmi csúcsról fordult vissza. Próbál visszakapaszkodni a 12 643-as Fibonacci-szint fölé, továbbra is a november eleje óta tartó emelkedő trendben haladva. Ha a jegyzés képes az említett szint feletti zárásokat produkálni, a további emelkedés előtti lehetséges ellenállások 12 841, illetve 13 077 közelében helyezkednek el. Ha nem, akkor a kurzus 12 375 közelébe eshet vissza, ahol az aktuális emelkedő trend is veszélybe kerülhet. A trend letörése esetén a jegyzés 12 091 és 11 941 közelébe csúszhat vissza.
A BUX index is új történelmi csúcson van (34 835 pont). Hogyha továbbra is képes a megelőző csúcs (34 324) feletti zárásokat felmutatni, az emelkedés potenciális akadályok nélkül, akár 36 000 közelében folytatódhat. Amennyiben nem, úgy a jegyzés 33 518 közelébe eshet vissza, amit a korábban elhagyott csökkenő trend visszatesztelése, majd
32 927 követhet.
A Mol részvényeinek árfolyama másodszorra próbál a 22 400-as ellenállás fölé emelkedni. Amennyiben a jegyzés ismét az említett szint feletti zárásokat mutatja, a további emelkedés akadálya a legutóbbi csúcs, majd a 23 813 közelében lévő ellenállás lehet. Ha a jegyzés délnek fordul, akkor a 21 905-ös szint lehet az első „megálló”. Ennek letörése a március vége óta tartó emelkedő trend végét jelentené. A következő lehetséges támasz 21 200 közelében helyezkedik el. A jelenlegi kép alapján úgy tűnik, a jegyzés tesztelheti az aktuális emelkedő trend alsó szélét.
Az OTP Bank árfolyama május 5. óta ismét emelkedő trendben mozog. A következő lehetséges ellenállás 8970 közelében helyezkedik el. Amennyiben a jegyzés ezt átlépi, a 9410-es csúcs eléréséhez nyílik kapu. A jelenlegi kép alapján az aktuális trend megtörését 8751 alatti zárások mutatnák. Ebben az esetben támaszszintek 8486, illetve 8217 közelében alakulhatnak ki. Miután a kurzus emelkedő trendben van, az árfolyam előbb kísérletet tesz a 8970-es ellenállás átlépésére. Sikertelenség esetén csökkenéssel kell számolnunk.
A Richter Gedeon jegyzése továbbra is az elmúlt év júniusa óta tartó emelkedő trenden belül halad. A kereskedés másodlagos trendje a 6670–7140 közötti sáv. A jegyzés a sáv teteje felé tart. Amennyiben átlépi, lehetősége nyílik a 7400 forintos szint elérésére. Ha mégsem sikerül felfelé a kitörés, a jegyzés ismét a sáv alsó széle felé veszi az irányt. A sáv alsó szélének átlépése azzal is fenyeget, hogy a kurzus a fentebb említett emelkedő trendet is letöri. Ezt követően 6460, illetve 6200 közelében alakulhat ki támasz.
A Magyar Telekom esetében inkább a heti bázisú grafikon ad támpontot. Ezen az látszik, hogy a jegyzés tovább csökken a 434-es támaszszint közelébe, ahol tesztelni fogja a 2013 novembere óta tartó emelkedő trend vonalát. Ha mégis az emelkedés folytatódna, akkor a kurzus 475–478 közelében ütközhet komoly ellenállásba.


