Tegnap is mindenki OTP-t akart vásárolni
Látványos csapkodás mellett folyt a kereskedés tegnap a Budapesti Értéktőzsdén, a befektetők mind a négy blue chipre tüzeltek, de a nagy tolongás az OTP papírjaiért folyt. A fokozott érdeklődés mögött a rendkívül jó gyorsjelentés, a javuló makrogazdasági kilátások állhatnak, de sokat nyomhatott a latban az is, hogy a válság kitörése óta először ismét 10 ezer forint fölötti célár jelent meg a bankpapírra. Az OTP közel 3 százalékkal drágult 8720 forintra, jelentős 12,9 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter papírjaiért is folyt a küzdelem, a nyitást követő meredek esést hirtelen felpattanás követte, az utolsó kötések 6850 forinton születtek, ami 0,5 százalékos napon belüli felértékelődést takar. A nap során a gyógyszergyártó részvényei 4,5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. A Molnak nem volt túl jó napja, és bár az olaj ára ismét 49 dollár fölé emelkedett, a hazai olajtársaság 2,3 százalékot veszített piaci értékéből. A Magyar Telekomot is továbbadták a befektetők, 0,8 százalékos lejtmenet után 461 forintig csúszott le a jegyzés, bár a hétfői forgalomnak a közelébe sem sikerült érni az 546 millió forinttal. A BUX a blue chipek felemás teljesítménye után enyhe, alig 0,2 százalékos pluszban, 34 146 ponton zárt, amivel messze felülteljesítette az európai indexeket, amelyek közül több is 1 százalék fölötti veszteséget szenvedett.


