BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszakadt az olaj ára

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékkal 35 022 pontra kapaszkodott fel átlag alatti, 8,3 milliárdos forgalom mellett. Az OTP 1, a Magyar Telekom 0,2 százalékkal drágult, ezzel szemben a Richter árfolyama 0,6, a Molé 0,2 százalékkal esett. A BUMIX 3 százalékkal emelkedett.

A nemzetközi piacokon a szektorok közül a pénzügyi teljesített a legjobban, 0,7 százalékos plusszal, azon belül a bankok 1 százalékkal drágultak. Szakértők ezt azzal magyarázták, hogy a Banco Santander 1 euróért megvette a nem teljesítő ingatlanhitelek miatt bajba került Banco Populart, és ezzel elkerülte az összeomlást. Az OTP is emiatt emelkedhetett ki a pesti mezőnyből.

Nagyot zuhant a két fő kőolajfajta az amerikai készletadatok közzététele után. A WTI hordónkénti ára 4,5 százalékkal 46,01 dollárra, a Brenté 3,7 százalékkal 48,26 dollárra esett. A Bloomberg adatai szerint a WTI-re 45,92 dolláron is kötöttek üzletet, legutóbb május 9-én járt ilyen alacsonyan a kurzus. Az Egyesült Államok nem stratégiai kőolajkészletei 3,3 millió hordóval 513,2 millióra növekedtek, a benzin esetében 1,4 százalékkal bővültek a készletek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.