BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogy a szanált vagyon

Az MKB Bank szanálása során a banktól átvett eszközportfólió leépítése ütemesen és folyamatosan zajlik – tájékoztatta a Világgazdaságot a Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. (MSZVK). A portfólióméret a tevékenység megkezdése óta mintegy 15 százalékkal csökkent. A csökkenésben egyrészt az adósok szerződés szerinti törlesztései, illetve előtörlesztései játszottak szerepet.

A legnagyobb tételt ugyanakkor az átvett vagyonelemek értékesítése jelenti. Az eszközértékesítés üteme az MSZVK – Szanálási Alapnál fennálló – hitelállományának törlesztési rendjéhez igazodik. Az ütemezett törlesztőrészletek teljesítése, valamint az MKB-vételár beérkezését követő egyszeri előtörlesztés eredményeként a kezdeti 98 milliárd forintos hitelállomány mára 65,5 milliárd forintra apadt – tájékoztatott a szervezet. Az értékesítés menetrendje a vonatkozó szanálási szabályozási környezettel összhangban pályázat útján történik.

Az MSZVK maga is ír ki ingatlanértékesítési pályázatokat, ugyanakkor honlapjukon megtalálhatók azok az ingatlanok is, amelyekre megfelelő érdeklődés esetén kiírható pályázat.

Az értékesítésre még nem alkalmas eszközök mindegyikénél – a megtérülés esélyeinek maximalizálása érdekében – ugyanakkor egyedi ügykezelési stratégiát dolgoznak ki. A jövőbeli értékesítési bizonytalanságokra egyfajta tartalékot is képzett az MSZVK.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.