BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új Alteo-kötvény érkezhet a tőzsdére

Jelentős részben megújították kötvényeiket az Alteo régi befektetői, míg a túljegyzés arra utal, hogy mások is éhesek a növekedési sztorira.

Szerdán vezeti be a tőzsdére az Alteo a március végén zárt körben forgalomba hozott, 2020/I. elnevezésű, 2 milliárd 150 millió forint össznévértékű kötvényeit. Egyenként 10 ezer forint névértékű, névre szóló, fix kamatozású, dematerializált kötvényekről van szó, melyek évi 4,49 százalékot fizetnek, s a futamidejük három és fél éves. A kibocsátó a jóváírástól számított 90 napos határidővel vállalta a tőzsdei bevezetést.

A március 30-i, zárt körű kibocsátás jelentős túljegyzést hozott. Az intézményi befektetőknek felkínált 215 ezer kötvényre 261 759 érvényes ajánlat érkezett. Mivel a kötvények kibocsátása az idén lejáró vállalati kötvények refinanszírozását szolgálta, ezért a társaság a túljegyzést nem fogadta el. Ám ellenértékként elfogadta a kibocsátásban részt vevő befektetők tulajdonában lévő Alteo 2017/II. és Alteo 2017/III. elnevezésű kötvényeket, ennek eredményeképpen a befektetők 97 229 darab Alteo 2017/II.-es kötvényt cseréltek be 101 859 darab Alteo 2020/I.-es kötvényre. Az értékesítésre maximálisan felkínált, 215 ezer darab Alteo 2020/I.-es kötvény fennmaradó részét készpénz ellenében jegyezték le a befektetők.

A kötvények iránti érdeklődés azt mutatja, hogy a befektetők éhesek az Alteo sztorijára. Ez egyébként már a tavaly őszi IPO idején is látható volt, amikor a lakossági és intézményi befektetők 1,4 milliárd forint értékben jegyeztek részvényeket. Az okosenergia-szolgáltatások területét vezető, de a hagyományos energiaforrások területén is aktív vállalatcsoport árbevétele 33 százalékos növekedéssel közel 14 milliárd forintra bővült tavaly. Az EBITDA-szintű eredmény 62 százalékos emelkedéssel meghaladta a 2,3 milliárd forintot. A konszolidált adózott eredmény megközelítette a 823 millió forintot.

A sikeres üzleti év alapján, a tavaly kifizetett 120 forinttal szemben, idén 130 forintos részvényenkénti osztalékot fizettek május végén, ami nagyjából 2,6-2,7 százalékos osztalékhozamnak felel meg a mostani árszinteken.

Az energetikai cég részvényének árfolyama egy ideje a 4750 és 4950 közti sávban oldalazik. Bár az osztalékfizetés a sáv közepén, a 4853 forintos szinten érte a papírt, vagyis bőven volt tere az esésnek, a 130 forint „tankönyvízű” kiárazódása helyett mégis 97 forintos emelkedés követte a szelvényvágást, és csak a sávtető érintését követően indult újra lefelé a kurzus.

Mint azt korábban ifj. Chikán Attila vezérigazgató elmondta, újabb beruházásokkal kívánják megalapozni a további növekedést, s az elkövetkező pár évben a befektetési céljaik sikeres megvalósítására koncentrálnak, hogy stabil növekedést érjenek el középtávon. Idén februárban 800 millió forint értékű zöldmezős naperőmű-beruházást indítottak Domaszéken, március elején pedig Debrecenben kezdtek a depóniagáz-hasznosító erőmű fejlesztésébe. Terveik szerint két év alatt mintegy 15 milliárd forintot fektetnek energetikába, többek közt naperőművek építésébe.

A vállalati kötvények refinanszírozása azt jelenti – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Kovács Domonkos igazgató –, hogy a beruházási tervek finanszírozási háttere stabil. Azt is kiemelte, hogy az új kötvények közel felét régi kötvényekre cserélték, vagyis a befektetők bíznak a társaságban. Az igazgató megerősítette, hogy amennyiben a tervezett növekedési program megvalósul, akkor két-három éven belül felmerülhet a másodlagos részvénykibocsátás is. A társaság tartós tőkepiaci jelenlétre rendezkedett be, s arra törekszik, hogy minél nagyobb likviditása legyen a részvénynek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.