BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hazai pótkocsik többsége nem vonatkompatibilis

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

VG | A Magyarországon futó, mintegy 500 ezer pót- és félpótkocsi 99 százaléka nem daruzható, azaz nem alkalmas arra, hogy át lehessen rakodni vasútra – mutat rá a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), pedig az uniós közlekedéspolitikai irányelv szerint néhány éven belül a 300 kilométer feletti áruforgalom 30 százalékát, 2050-re pedig a felét vasúton vagy vízi úton kellene lebonyolítani.

Létezik egy kiutat nyújtó technológia, amelyet a szövetség minapi rendezvényén be is mutattak, és amelyet a kontinens több országában már alkalmaznak. A franciaországi Lohr megoldásával vonatra lehet rakni a közúti, nem daruzható félpótkocsikat. A rendszer a hagyományos megoldásoktól eltérően nem igényel méteres vastagságú bazaltbeton burkolatot, bakdarut vagy mobil rakodógépet, amelyek egy terminál legköltségesebb elemei. A szükséges terminált a forgalom függvényében ütemezetten is meg lehet építeni, emiatt fele-harmad annyiba kerül, mint egy hagyományos rakodási képességű terminál.

„Középtávú célunk, hogy a hazai pótkocsiállomány 10 százaléka alkalmas legyen a kombinált árufuvarozásra, ami a műszaki-technológiai fejlődésnek köszönhetően már reális célkitűzéssé vált, megnyitva az utat a közúti és a vasúti áruszállítás eddig nem látott mértékű együttműködésének” – hangsúlyozta a szövetség közleményében Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke. A kombinált árufuvarozás fejlesztésével nagymértékben csökkenne a közutak környezeti terhelése, új megrendelésekhez jutna a vasúti és vízi ágazat, és enyhíthető lenne a logisztikai szektor egyik legnagyobb kihívása, a sofőrhiány is. (Az intermodális vagy kombinált fuvarozás lényege, hogy az áru többféle fuvarozási mód alkalmazásával jut el a célhelyére, miközben nem az árut rakodják át a tehergépjárműről a vasútra, hanem magát a szállítóeszközt.)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.