BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áttörésre számítanak a daganatos betegségek gyógyításában 

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

VG | A legnagyobb gyógyszergyártók vezetői arra számítanak, hogy a következő évtizedben jóval hatékonyabbá válik a súlyos betegségek gyógyítása. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének kutatásából kiderül, hogy leginkább a daganatos betegségek orvoslásának fejlődésében bíznak a szakemberek, de a ritka betegségek és a mentális zavarok gyógyításában is áttörésre számítanak. A légzőszervi, emésztőszervi, valamint szív- és érrendszeri betegségek esetében is legalább közepes valószínűséggel számítanak változásra, sőt áttörést várnak a cukorbetegség és az Alzheimer-kór gyógyításában. A gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazók, a megkérdezettek ezek között kiemelten fontos szempontként értékelték a gyógyszerkassza növelését (ötös skálán 4,9), a szakemberek itthon tartását (4,5) és a klinikai kutatások ösztönzését (4,4). A gyógyszeripari innovációt ösztönző lépések mellett a kutatás kitért a veszélyekre is. A megkérdezettek leginkább a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak (4), és fenyegetőnek ítélték a képzett munkaerő hiányát, valamint a gazdasági visszaesést (3,9). Azt is vizsgálták, hogy mely technológiák milyen mértékben befolyásolják az innovatív gyógyszeripar fejlesztéseit, és hogy nemzetközi összehasonlításban melyek alkalmazásában eredményes Magyarország: a személyre szabott orvoslás, célzott terápiák vagy gyógyszerformák (4,9), a big data orvosi döntésekbe való becsatornázása (4,6), valamint a sejt- és szövetterápiák, génterápiák (4,5) végeztek az élen. Szintén legalább 4 pontosra értékelték a válaszadók a mesterséges intelligencia (4,4), a fejlett terápiás területeken történő fejlesztések (4,2), valamint a 3D-nyomtatás (4) szerepét. A technológiák hazai helyzetét nemzetközi összehasonlításban összességében kis elmaradással jellemezték a vállalatok vezetői (átlag: 1,8). Leginkább a robotika (1,5), a sejt- és szövetterápiák (1,6), a nanomedicina (1,6) területéről gondolják úgy, hogy elmaradásban vagyunk. A legjobb eredményt a személyre szabott orvoslás érte el (2,1), a többi technológia hazai eredményeit még ennyire sem értékelték a válaszadók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.