Sikeres volt az erőművek éjszakája
A felkínált helyek 85 százalékára regisztráltak az érdeklődők az október 11-i erőművek éjszakájára, ez negyvenkét helyszínen csaknem négyezer látogatót jelentett – tájékoztatta a Világgazdaságot a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A kedvező tapasztalatok alapján a hivatal jövőre az ideinél több erő- és fűtőművet szeretne bevonni a rendezvénybe.
Az erőművek éjszakáján 14 és 22 óra között megnyílt erőművek között voltak helyi melegvíz- és távhőszolgáltatást biztosító városi fűtőművek és hőközpontok, valamint az ország villamosenergia-ellátásáért felelős, fosszilis energiaforrásokat, biomasszát, vízenergiát, atomenergiát felhasználó nagy létesítmények is. Az érdeklődők láthatták az áramot, a távfűtést és a meleg vizet előállító, sok esetben gigantikus méretű berendezések működését, és betekinthettek az energiaellátás folyamatos és biztonságos fenntartásáért dolgozó szakemberek napi munkájába. A legnépszerűbb helyszínek a nagy erőművek voltak, hamar beteltek a rendelkezésre álló helyek – például a Paksi Atomerőműben, az MVM erőműveiben és a Veolia nagy létesítményeiben –, de a többi létesítménynél is csaknem százszázalékos volt a részvétel.
A látogatókat a megújuló alapú energiatermelés is kifejezetten érdekelte, ezzel több helyszínen is megismerkedhettek. Miskolcon például a geotermikus rendszer működését lehetett tanulmányozni, és megnyitotta kapuit a városi biomassza-fűtőmű is. Látogatható és bejárható volt Magyarország két legnagyobb vízerőműve Kiskörén és Tiszalökön. Szentesen közelről lehetett megnézni, hogyan működik egy termálkút, és miként használható a termálvíz távfűtésre. Szakolyon egy biomassza-tüzelésű erőmű nyitotta meg kapuit, ahol fa- és mezőgazdasági eredetű biomassza felhasználásával állítanak elő villamos energiát. Tatán egy 5 megawattos, biomassza-tüzelésű kazán működését lehetett megnézni, Turán egy geotermikus energiát hasznosító erőművet, Pécsett pedig Közép-Európa legnagyobb biomassza-erőműve fogadta az érdeklődőket. „A visszajelzések rendkívül pozitívak, a látogatók nagyon örültek a lehetőségnek, és számos olyan fiatal vett részt a programon, aki ezen a területen képzeli el a jövőjét” – húzta alá a MEKH.
A program célja az, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a villamos energia és a távhő előállításának műszaki hátterével, érdekességeivel, az alapvető műszaki folyamatokkal és berendezésekkel.


