Az ExxonMobil fekete-tengeri részesedésére pályázhat a Mol
C. D. | A Mol is érdeklődik az ExxonMobil romániai, fekete-tengeri gázmezőben eladóvá vált, 50 százalékos tulajdonrésze iránt – írta piaci forrásokra hivatkozva a román Economica.net hírportál. A magyar olajcég az értesülés szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatott az amerikai olaj- és gázipari vállalattal. A Világgazdaság a hírrel kapcsolatban megkereste a Molt is, a vállalat sajtóosztálya azonban mindössze annyit válaszolt kérdéseinkre, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően ezután sem kommentálnak pletykákat, értesüléseket.
A román oldal szerint a hazai olajvállalat mellett az orosz Lukoil is érdekelt lehet az amerikai olajipari cég részesedésének megvásárlásában, emellett állítólag az OMV Petrom a lengyel PGNiG-vel és az állami tulajdonban lévő Romgazzal konzorciumban növelné a részesedését.
A Petrom már tavaly is jelezte, hogy újabb 15-20 százalékos tulajdonrészt venne a tengerentúli eladótól, piaci szakértők akkor 700-900 millió dollárra becsülték a részvénypakettet. Az ExxonMobil 2019 novemberében közölte hivatalosan, hogy értékesíti részesedését a gázprojektben. A Románia partjaitól mintegy 170 kilométerre található Neptun Deep földgázmezőt 2012-ben fedezték fel, majd az osztrák OMV Petrom és az amerikai ExxonMobil szerezte meg a koncessziós jogokat fele-fele arányban. Szakértői becslések szerint a mező 42-84 milliárd köbméternyi földgázt rejt, ám a román parlament által még 2018 októberében elfogadott, kitermelést szabályozó törvény olyan feltételeket tartalmaz, amelyeket a befektetők nem tartanak elég vonzónak.


