Több út visz a karbonmentességhez
Magyarország 2030-ra legalább 40 százalékkal, vagyis 56,19 millió tonna szén-dioxid-egyenértékre kívánja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es 93,7 millió tonnáról az új Nemzeti energiastratégia szerint. E cél elérését nyilván fékezik a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai, de a dokumentum egyébként is előírja, hogy a 2040-es célszámokat az eredmények 2025-ös felülvizsgálata alapján kell meghatározni.
A kibocsátást a nukleáris kapacitások fenntartásával, a megújuló energia felhasználásának bővítésével, az energiahatékonyság javításával és a közlekedés zöldítésével kell visszaszorítani. A nukleáris kapacitás fenntartása azt jelenti, hogy a 2400 megawatt teljesítményű új paksi atomerőmű veszi át a ma működő, 2000 megawattos helyét. Ha a projekt csúszása miatt életbe kellene léptetni a dokumentum által hivatkozott Földgáz és megújuló forgatókönyvet – amelyet a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vázolt fel, és amely az erőművek mai gázfelhasználásának a két és félszeresével számol –, az évi több mint kétmillió tonna többletkibocsátást okozna.
A paksi projekt költségeinek felső határa 12 milliárd euró, de nem lesz olcsó a megújulóalapú villamosenergia termelésének a felfuttatása sem. Ez kiemelten a napelemes, kisebb súllyal pedig a kis méretű vízerőmű-kapacitások bővítését jelenti.
2030-ra az energiafelhasználás legalább 20, 2040-re pedig csaknem 30 százalékának kell megújuló forrásból származnia. A fűtés és a hűtés terén nagy lehetőséget lát a stratégia a biomassza és a geotermia nagyobb arányú hasznosításában, a közlekedésen belül pedig az elektromobilitás felfuttatásában. Mindez a bruttó végsőenergia-felhasználásban már 21 százalékos zöldarányt jelent, de feltételezi, hogy a gazdaság növekedni fog, és prioritásként kezeli az energiahatékonyságot is. A 21 százalék eléréséhez a jelenlegi, évi 50 milliárd forint két és félszeresével kell támogatni a zöldenergia-termelést, és még efölötti költség az időjárásfüggő kapacitások integrációja. Mindez együtt 2030-ig összesen több mint 500 milliárd forintba kerülne. Az, hogy ekkora összeg rendelkezésre áll-e, erősen függ az uniós beruházási támogatások mértékétől. Az energiahatékonysági cél szerint az ország 2030-as energiafelhasználása nem haladhatja meg a 2005-ös 785 petajoule-t. Ám mivel a gazdaság növekedése esetén (ez tehát rövid távon csúszik – a szerk.) nem korlátozható sem az ipar, sem a közlekedés energiaigénye, túlléphető a 785 petajoule is, de csak karbonsemleges forrásból származó energiával. Hatékonysági intézkedésekkel 2030-ig évi 0,8 százalékkal, vagyis évi hét petajoule-lal kell csökkenteni az ország végsőenergia-felhasználását. Ez a 2014–2020-as időszak éves mennyiségének körülbelül a kétszerese. Az e célból bevezetendő kötelezési rendszer az energiaelosztó és -kiskereskedő vállalatokat szorítaná rá a takarékoskodásra. E cégek ugyanakkor igénybe vehetnek olyan finanszírozási lehetőséget (ESCO), amelyben a beruházás általuk megfinanszírozott költsége a megtakarításból térül meg. A 12-15 ezer hazai közintézményt jogszabály fogja kötelezni a hozzájuk tartozó, körülbelül 960 ezer épület energiahatékonyságának a javítására. A közlekedés és áruszállítás energiafelhasználása a közösségi közlekedés további fejlesztésével, valamint a közúti forgalom részleges vasútra terelésével, zöldítése pedig az említett elektromobilitás erősítésével érendő el. A Zöldbusz-programban 2029-ig 1300 környezetkímélő járművet helyeznek forgalomba, igaz, ezek között kezdetben lehetnek CNG- és euro-6-os motorú dízelesek is. Az üzemanyagok biokomponens-aránya 2020 végére 8,2 százalék lesz, ezen belül a benziné 6,1 százalék.
A Világgazdaság kérésére az energiastratégia dekarbonizációval foglalkozó fejezetét a REKK két kutató főmunkatársa, Szajkó Gabriella és Bartek-Lesi Mária értékelte.
REKK-vélemény: a Mátrai Erőművet csak egyszer lehet bezárni
A magyar energiastratégia külön fejezetet szentel a dekarbonizációnak. A dokumentum 2030-ra országosan 40 százalékos ÜHG-emissziócsökkentést tervez 1990-es bázison, ami 2030-ra 56,2 millió tonnás plafont jelent szén-dioxid-egyenértékben. A 2017-es országos összkibocsátás 63,8 millió tonna volt, tehát az energiastratégia országosan 7,6 millió tonna csökkentéssel számol. Az energiastratégia öt kiemelt dekarbonizációs stratégiai célt fogalmaz meg: a nukleáris kapacitások fenntartását, a lignitalapú áramtermelés kiváltását, a megújulóenergia-termelés növelését, az energiahatékonyság javítását és a közlekedés zöldítését, de egyikhez sem rendel külön explicit emissziós célokat. Így csak becsülni tudjuk a stratégiai területeken tervezett dekarbonizáció nagyságát. A lignitalapú áramtermelésből eredő ÜHG-emisszió 2014 és 2018 között évente átlagosan 6,1 millió tonna volt. Vagyis az energiastratégia által 2030-ra megcélzott dekarbonizáció 80 százaléka a Mátrai Erőmű lignitblokkjainak leállásából adódik. Nem effektív dekarbonizáció sem a nukleáris kapacitások fenntartása, sem az az energiahatékonysági célkitűzés, hogy az ország energiafelhasználása 2030-ban sem haladja majd meg a 2005-ös értéket. Ezek, habár fontos intézkedések, csak a karbonintenzív fejlődés elkerülését célozzák, és nem a meglévő karbonemissziók felszámolását. Miért fontos ez a különbség? Az EU klímatörvény-tervezete felhatalmazza a bizottságot, hogy 2020 szeptemberére új, rövid távú célokat tűzzön ki a tagállamok számára, és azokat ötévente vizsgálja felül. A tagállamok pedig csak minősített többséggel tudnák megakadályozni, hogy ezek a rövid távú célok kötelezővé váljanak, ehhez a tagállamok több mint fele és az EU népességének több mint 65 százaléka szükséges. Vagyis a 2030-as uniós célok szigorítása várható. Ha a mostani 40 százalékos csökkentési cél 50-55 százalékra szigorodna, az a most tervezett 7,6 millió tonna helyett 17-21 millió tonna emissziócsökkentési kötelezettséget jelentene Magyarország számára. A Mátrai Erőművet pedig csak egyszer lehet bezárni. Egy ilyen léptékű szigorítás esetén már nagyon fontossá válik, hogy mennyit várhatunk a közlekedés elektrifikációjától a szektor várható további bővülése mellett, és mennyit az ipari termelés dekarbonizációjától. Ezeken felül a kormányzatnak jóval intenzívebben kell ösztönöznie a végfelhasználói energiahatékonyságot, és különösen nehéz feladat lesz a háztartási fűtés radikális dekarbonizációja. Az energiaszolgáltatói kötelezési rendszer csak korlátozottan lehet eredményes az energiaszegénységgel küzdő háztartások körében. Az energiaszegénység és a dekarbonizáció együttes kezelése klasszikus állami feladat, és nagyon hiányzik a mostani energiastratégiából. | VG
