A turizmus újraindításához is kidolgozna egy konstrukciót a kormány
Már több mint 110 ezer dolgozó bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, és további tízezer kérelem érkezett a kutatás-fejlesztés területéről is az innovációs és technológiai miniszter tájékoztatása szerint. Palkovics László a Kolping Hotelnek adott munkahelyvédelmi támogatás alkalmával ismertette: a munkahelyek megőrzését szolgáló lehetőségen felül a kormány az idegenforgalom újraindítását segítő támogatást is ki akarja dolgozni. Tavaly 800 ezerrel több hazai lakosnak volt munkája, mint 2010-ben, most 170 ezer olyan ember kap munkanélküli-segélyt vagy jövedelempótló támogatást, aki a járvány idején veszítette el az állását. A már elindult, 80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási programtól mintegy 70 ezer új álláshely várható.


