BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem fékezett a NIF a vírus miatt

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) folyamatban lévő és tervezett beruházásainál minden a tervezett ütemben halad – válaszolta az állami társaság a Világgazdaság kérdésére, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt csúsznak-e NIF-projektek, ha pedig igen, konkrétan miért. Mint a reagálásból kiderül, a beruházó NIF is folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, a kormányzati intézkedéseket, és ezek alapján dönt vagy kezdeményez döntést a szükséges lépésekről. „A kivitelezőktől az elővigyázatossági intézkedések fokozott betartását és betartatását kértük a munkavállalók egészségének védelmében, és hogy lassítsuk a járvány terjedését” – hangsúlyozták a cég kommunikációs titkárságán.

A tájékoztatás tartalma rövid távon azért nagy jelentőségű, mert a munkahelyek fenntartását és az üzletmenet folytatódását jelenti a konkrét projekteken kívül az azokban részt vevő iparágakban és szolgáltatásokban is. Közép- és hosszú távon értelemszerűen a beruházások időben történő lezárása a fő előny, hiszen általuk gyorsabb, kényelmesebb lesz a közlekedés és a szállítás.

A NIF közlésével egybecseng, hogy a társaság a járvány idején is a tőle megszokott gyakorisággal ad hírt aktuális fejlesztéseiről és az azok miatti forgalommódosításokról. A legutóbbi (csütörtöki) közleménye szerint például április végén megkezdődött a Veszprémet délről elkerülő út 7,5 kilométeres szakaszának négysávossá bővítése, emiatt az új budapesti csomópontnál mától július végéig lezárják a 8. számú főút Körmend felé vezető oldalán a külső sávot mintegy 1,3 kilométeren. A beruházás befejeztével a Balaton és Budapest közötti, rendkívül forgalmas útszakaszon megszűnhetnek a rendszeres torlódások. Mindez nettó 25,3 milliárd forintos hazai forrásból történik, a kivitelező a Strabag Építő Kft. Közben ütemterv szerint villamosítják a vasútvonalat a Balaton északi partján, a munka következő nagyobb üteme szeptember végén kezdődik. A nettó 23 milliárd forintos beruházás kivitelezője az ÉB 2018 Konzorcium, amelyet a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. alkot.

A NIF az ország egyik legnagyobb állami beruházócégeként a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban mintegy 650 kilométer gyorsforgalmi utat, 220 kilométer főutat és csaknem 335 kilométer vasútvonalat épít vagy újít fel, ezenkívül 200 kilométer vasútvonalat villamosít. A vállalkozás 2017 óta foglalkozik intermodális csomópontok, önálló kerékpárutak és vasúti GSM-R-rendszerek kiépítésével, továbbá belvízi hajózási projektekkel is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.