BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyalni kezdtek a blue chipek

A rövidített kereskedési héten a megelőző hetihez hasonló, 72,5 milliárd forint körüli összforgalommal zárt csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde. A BUX mintegy 6,7 százalékkal került feljebb, a ralit a legnagyobb forgalmú blue chipek határozták meg. Ezek közül a leginkább az OTP papírjai drágultak. A bankpapírok 13,5 százalékot meghaladó ralit produkáltak, annak ellenére, hogy a Raiffeisen 14 700 forintról 9700 forintra vágta a részvények célárát, az ajánlást pedig tartáson hagyta. A Magyar Telekom részvényei 9,3 százalékos heti emelkedéssel zártak, míg a Richter részvényei is több mint 5 százalékos ralival búcsúztak. A gyógyszergyártó 63 forintos osztalékot fizet részvényenként a 2019-es eredménye után. A négynapos héten a Mol részvényei 1,6 százalékos erősödést könyvelhettek el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3305 ponton zárt, ez 1,2 százalékos plusz. A nemzetközi színtéren a frankfurti DAX egy hét alatt

5 százalékos erősödéssel, míg a pénteken is nyitva tartó amerikai Dow Jones 0,2 százalékos csökkenéssel búcsúzott. A forint a 353-as szint körül mozgott a hosszú hétvégén az euró ellenében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.