Varga Mihály: öt százalékkal csökkenhet az idén a GDP
Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedéves GDP így is 10 százalékkal csökkenhet, egész évben pedig 5 százalékkal zsugorodhat, meghaladva a korábban várt 3 százalékot – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádióban. A tárcavezető hozzátette, a legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés, májusban lassult a gazdaság visszaesése, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei mutatkoztak. Az idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a fél év végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárdos deficit alakult ki. A gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani. | G. G.


