BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmasat raliztak a Rába részvényei

Sokat lendíthet a Rába bevételein, ha sikerül nyélbe ütnie azt a védelmi megállapodást, amelynek előkészületeiről a külgazdasági és külügyminiszter tett bejelentést szerdán. Arra viszont semmi nem utal, hogy a lehetséges együttműködésnek köze lenne a gyártó alvó állapotban lévő honvédelmi keretmegállapodásához.

A jövő év második felében már beindulhat a termelés, ha a Rába Járműipari Holding megegyezik futóművek gyártásáról egyelőre meg nem nevezett távol-keleti tárgyalópartnerével – mondta a Világgazdaságnak Rátkai Orsolya, az OTP Bank tőkepiaci elemzője.

A szakértő szerint azonban ennél később kezdődhet a gyártás, ha az együttműködés komplett harci járművekre is kiterjed. „A Rába árbevételeit kedvezően befolyásolná egy ilyen típusú szerződés, különösen, mert a járműipart súlyosan érintették a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ” – emelte ki Rátkai Orsolya. Szerinte a győri székhelyű gyártónak a közös vállalkozás életre hívása helyett az lenne a prioritás, hogy a meglévő kapacitásait minél előbb kihasználva termelni kezdhessen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még szerdán tett a Rábát is érintő bejelentést egy 1,7 milliárd forintos miskolci beruházás kapcsán. Azt mondta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyik legnagyobb, hadiipari területen is tevékenykedő szingapúri vállalatcsoport a Rábával.

„A Rába futóműveket is gyárthat ennek a nagyvállalatnak, de már arról is egyeztetnek, hogy a két cég közös vállalkozásban, akár Magyarországon állítson elő komplett harci járműveket” – közölte a tárcavezető. A rejtélyes partner a spekulációk szerint az ST Engineering Land Systems cégcsoport lehet, amelynek ST Kinetics nevű leányvállalatán keresztül védelmi ipari érdekeltségei is vannak. Ezt a feltételezést erősíti, hogy Szijjártó Péter közösségi oldalán egy fotó is megjelent szingapúri látogatása napján, amelyen egy épület látható az ST Engineering logójával. A Rábának egyébként máig érvényes keretmegállapodása van a Honvédelmi Minisztériummal (HM), de idén a cég első féléves jelentése szerint ehhez kapcsolódva nem kaptak megrendelést. A beszámolóból viszont kiderül, hogy közel 300 millió forint terven felüli, egyszeri leírást hajtottak végre a HM-kapacitások számviteli fenntarthatatlansága miatt. Egyelőre annak sincs jele, hogy a lehetséges új üzlet a HM-keretmegállapodás része lenne. A Világgazdaság megkeresésére a Rába is reagált, de csak annyit közölt, hogy a vállalat kommunikációs rendje szerint tegnap délután helyett csak ma napközben tudnak válaszolni a tárgyalásokat érintő kérdésekre. Az OTP Bank elemzője ugyanakkor hangsúlyozta: intő jel lehet, hogy a Rába nem sietett állást foglalni a külügyminiszter megszólalását követően. Szerinte a Rába esetében egy egyébként is erős spekuláns kör kezdte felhajtani a gyártó tőzsdei papírjainak árát. A Rába részvényeinek napi forgalma az elmúlt egy hónapban egyszer sem érte el a tízmillió forintot, az árfolyama pedig majdnem 1,2 százalékkal csökkent ebben az időszakban. Ehhez képest a szingapúri tárgyalások bejelentése után, a tegnapi kereskedésben a tőzsdezárás előtt, már mintegy 80 millió forintos forgalmat generáltak a részvényesek a cég papírjaival. Az árfolyam 938 forintig szökött, ami bő 17 százalékos rali egyetlen nap alatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.