BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb csúcsokat dönthet az olaj iránti kereslet

Még messze nem érte el a tetőpontját az olajfogyasztás a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének hosszú távú kitekintése szerint. Sőt, már a következő két-három év is számottevő növekedéssel kecsegtet, ha sikerül leküzdeni a világjárványt.

A globális napi olajkereslet elérheti a 109,3 millió hordót 2040-ben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) frissített hosszú távú előrejelzése szerint, ez lehet a csúcs az olajpiac számára, de még 2045-ben is csak 200 ezer hordós csökkenéssel kalkulálnak. Az előrejelzés szerint már középtávon is dinamikusan nőhet az olajkereslet, így 2022–2023 táján 1,5-2 millió hordóval bővülhet a napi olajigény. Ezt azzal magyarázzák, hogy ebben az időszakban már érezhetők lesznek a koronavírus-járványt követő gazdasági visszarendeződés kedvező hatásai. Emellett a ma erősen stagnáló iparágak, mint a légi és a közúti közlekedés, minél gyorsabban igyekeznek majd felzárkózni a vírus előtti szintekhez. A légi közlekedés kapcsán megjegyzik, hogy ez a terület a rendkívüli helyzet egyik legnagyobb vesztese, a szektor olajfelhasználása csaknem a felére esett vissza.

Az olajkartell a jelentésében hangsúlyozza, hogy sikeresen kezelték a járványhelyzet okozta keresleti sokkot, és a globális napi kitermelés mintegy 10 százalékát érintő termeléscsökkentés is meghozta a várt hatását. A különböző energiaforrásokra vonatkozóan azt jósolja, hogy a szén lesz a következő évtizedek leggyengébb láncszeme, míg a megújulók esetében dinamikus maradhat a bővülés. Azzal számol, hogy a következő negyedszázadban – leginkább a nap- és a szélenergia hasznosításának köszönhetően – évente átlagosan 6,6 százalékkal nő majd a zöldenergia iránti kereslet, de ezzel együtt is megkerülhetetlen maradhat az olaj szerepe. A kőolaj részesedése még 2045-ben is meghaladhatja majd a 27 százalékot az energiamixben.

Az OPEC úgy látja, hogy a Kínából kiindult új típusú koronavírus-járvány az 1930-as nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb gazdasági krízist okozta. Azt várja, hogy 2045-re a tavalyinak több mint a duplájára nőhet a globális GDP, ezzel párhuzamosan akkorra a Föld népessége elérheti a 9,5 milliárdot. A meghatározó olajfajták kurzusa kedvezően reagált tegnap az OPEC olajpiaci kitekintésére, késő délutánra az amerikai WTI és az Európában irányadó Brent hordónkénti ára is mintegy 2,5 százalékkal drágult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.