BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres aukció után az élre állt a Telekom

A Budapesti Értéktőzsde múlt heti forgalma mintegy 56 milliárd forint volt, 10 milliárd forinttal kisebb, mint a megelőző héten. A BUX ugyanakkor 2,89 százalékot erősödött egy hét alatt. Főként a hét második felében láthattunk mérsékelt részvényforgalmat, hiszen az Egyesült Államokban a hálaadás napja miatt zárva voltak a börzék, pénteken pedig rövidített kereskedés zajlott. A tengerentúli Dow Jones így is 2,2 százalékos heti emelkedéssel zárt. Idehaza a vezető papírok közül a legnagyobb mértékben a Magyar Telekom papírjai erősödtek, 4,79 százalékkal. A befektetők díjazták, hogy a távközlési cég sikeres kötvényaukciót követően 70 milliárd forintos forrást vonhat be.

A Mol-papírok 4,25 százalékkal kerültek feljebb, és 3,8 százalékos drágulással búcsúzott múlt héten a Richter papírjainak árfolyama is. Az OTP részvényei alig több, mint 1 százalékkal értékelődtek fel, pedig a bankpapír célárát 14 100 forintra emelte hét közben a Goldman Sachs, ami 1000 forintos emelés a vételi ajánlás megerősítése mellett. Végül a kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3,3 százalékkal erősödött a megelőző héthez képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.